100 ezer forint adomány gyűlt össze az állatvédőknek a Békés Tortája versenyben.


A győztes "Bánhidai diótorta" értékesítéséből befolyt összeg egy részét az „ESÉLY” Állatvédő Egyesület kapta adományként. A napokban adtam át a helyi cukrászokkal együtt az így összegyűlt 100 ezer forintot.

A helyi cukrászdákban egy évig volt kapható a Szabó Erika által megálmodott "Bánhidai diótorta", amely a koronavírus-járvány helyzet ellenére is jól fogyott.

Volt, aki szeletként vásárolta, de egész tortákat is vittek a vendégek, melynek minden eladott szelete 50 forint támogatást jelentett a békési „ESÉLY” Állatvédő Egyesületnek. Kocsorné Szabados Erika, az egyesület elnöke nagy örömmel fogadta az adományt - számolt be az akció sikeréről Polgár Zoltán alpolgármester. 

Az állatmentő- védő egyesület jelenleg 38 taggal rendelkezik, az elmúlt években több, mint 1000 hontalan állatot juttattak új, szerető otthonba illetve ellátták őket a megfelelő kezelésekkel és oltásokkal is.

Tevékenységüket társadalmi munkában végzik, ami napi 6-8 órát vesz igénybe.

Minden segítséget szívesen fogadnak, hiszen a telephelyen élő állatok ellátása, etetése, a megfelelő oltások biztosítása komoly anyagi terhet ró a szervezetre nap mint nap.

Ha Ön is szeretne segíteni, az alábbi bankszámlaszámon teheti meg.

“ESÉLY ” ÁLLAT- ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Bankszámlaszám: 10402025-00022046-00000002 (K&H)

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!