„Ez elment vadászni, ez meglőtte, ...”, mi meg megnéztük!


Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon járt a Refi negyedik osztálya, a Fátyol Iskolaprogram keretében …

A 2021-es év legnagyobb természeti kiállítását a fővárosban rendezték, az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás 50. évfordulójának emléket állítva, a helyszín, a teljesen megújult HUNGEXPO volt.

A különféle vadászati, horgászati és természet közeli témákat korszerű, egyben modern környezetben, közel 75 ezer négyzetméter kiállítási területen lehetett megtekinteni, melynek kiemelten fontos küldetése volt, hogy a legfiatalabb generáció számára is bemutassa hazánk természeti kincseit, a benne élő ember múltját és jelenét; továbbá az emberi tevékenységnek azt a szemléletét, ami a fenntartható természetgazdálkodás alapját képezi, és amely újabb és újabb megoldásokat keres a jövőnk megbízható tervezése szempontjából.  

A több, mint 30 fős gyermek és felnőtt csapat járt a Nemzetközi Csarnokban, ahol egyetlen sétával áttekinthették a nagyvilágot! A pavilonban kapott helyet egy VR-játéktér, itt kipróbálhatták magukat vadászként a virtuális valóságban.

A Hal, Víz és Ember pavilonban Magyarország jellegzetes vizes élőhelyeit ismerhették meg. Az ország legnagyobb kiállítási akváriumában, 2 méteres és 110 kilós halakkal is találkozhattak.

A Hagyományos Vadászati Módok csarnokában az agarászat, a solymászat, az íjászat, az elöltöltő fegyveres vadászat volt a téma, mindemellett komoly szerepet kapott a ló és a vadászat kapcsolata.

A vadászíjászat bemutatását, egy kora Árpád-kori faluban lehetett megélni, ahol a gyerekek lőhettek is.

A Hazai és Nemzetközi Trófeakiálltás, 12. Nyílt Európai Taxidermia-bajnokság, Vadászat a 21. Században Kiállítás a viharsarki csapat számára is igen népszerűnek bizonyult, ahol a legkiválóbb hazai és külföldi trófeák mellett, a nagyvilág különleges vadállataival is megismertette a látogatókat.

A Kárpát-medencei Kincsestár, egy 180 négyzetméter alapterületű kiállító tér volt, amely felülnézetből egy keresztet ábrázolt, utalva ezzel Szent Hubertusra, a vadászok védőszentjére. A kiállítás koncepciójának kidolgozását és kivitelezését a Kárpát-medencét is magába foglaló 8 országból származó magyar vadászati emlékekből állították össze.

A 10 tonna hullajtott agancsból felépülő, Bőgő bikafej névre hallgató monumentális alkotás, a kiállítás szimbóluma volt. A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, szarvasbikafejet ábrázoló alkotást, magunk is tátott szájjal csodáltuk, nem véletlen, a Totem, a magyar identitást meghatározó csodaszarvas-legendához nyúlt vissza.

A Központi Magyar Kiállítás egy ezeréves sétára kalauzolta el a vendégeket, így bennünket is a Kárpát-medencében, mert a magyar nép története a természet közeli szakmák révén „egy a természettel”.

Csonka Jánosné és Arató Tamás

Tételek: 1 - 20 / 34 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!