Gyerekek is kaptak ajándékpéldányt a nemrég megjelent várostörténeti könyvből


Nagyszámú érdeklődő jelenlétében bemutatták az olvasóközönségnek december 15-én a Békési házak – épített értékeink című könyvet, amit a Családért Alapítvány adott ki.

A 175 értékes békési épületet bemutató, szép kivitelű, ajándéknak is beillő kötet 208 oldalon 229 fotót, közte 35 archív felvételt tartalmaz.

- A bemutatott épületek közül a Malomvégen 48, a bánhidai városrészen 30, Ibrányban és Hatházon 28-28, míg Újvárosban 38 található, továbbá három, még álló külterületi iskolaépület kapott benne helyet. A legtöbb szép, régi, értékes ház a Petőfi Sándor utcában található, szám szerint 25 - ismertette a bemutatón a könyv ötletgazdája és szerkesztője, Szegfű Katalin.

Az ünnepségen jelen voltak azok a nyolcadikos békési diákok is, akik hetedik év végén legalább négyes vagy annál jobb bizonyítványt szereztek. A város három általános iskolájából összesen 103 ilyen fiú és lány kapott meghívást az eseményre, melynek során Barkász Sándor, a Családért Alapítvány alapítója a hozzájuk intézett szavaiban az értékteremtés magasztos életcéljáról szólt, és annak a hitének adott hangot, hogy ezek a tanulmányaikban sikeres diákok felnövekedvén hasznos és értékes tagjai lesznek a társadalomnak. A körükben alkotópályázatot is kiírtak, melynek fő gondolata és témája szintén az értékteremtés.

A jól tanuló, ezért kortársaik számára példát adó diákok a Békési házak – épített értékeink című könyvből tiszteletpéldányt, továbbá egy értékes ajándékcsomagot vehettek át.

A kulturális műsort a jutalmazottak adták: táncos és hangszeres fellépés, továbbá vers is szerepelt a műsorban.

A Családért Alapítvány vezetőjének tervei szerint az általános iskola utolsó évébe lépett diákok közül a jól tanulókat a következő években is megjutalmazzák.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!