Helyismereti előadás a békési óvodákról


Megjelent: 2022 Január 13. ( Csütörtök ) 19:41
Módosítva: 2022 Január 17. ( Hétfő ) 19:50
Helytörténeti előadáson vehettek részt a békési óvodák munkatársai, valamint a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanulói és pedagógusai, melyet Dr. Fábián Judit, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület titkára tartott.

Az előadás elsősorban Békés óvodáinak történetére, kialakulásukra fókuszált és azzal párhuzamosan bemutatásra kerültek Békés tizedei, - mint Malomvég, Bánhida, Ibrány, Hatház, Újváros - és azon személyek akikről az óvodák utcáit elnevezték. Bemutatásra került a város első, a megye második óvodájának, a Petőfi utca 7. sz. alatti óvodának története a Petőfi utcával, valamint az alapítást kezdeményező Baky Lajos akkori jegyzőről is szó esett. 

Ismertetésre került a Baky utcai óvoda és a Baky család, a Jantyik utcai vagy Ibrányi óvoda a Jantyik utcával, annak területi védelem alatt álló épületeivel. Kuriózum, hogy Jantyik Mátyás (Békés, 1864 – Békés, 1903) festőművész két alkotása is, a II. András kihirdeti az Aranybullát és a Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen az Országházat díszítik. Szánthó Albert mecénási tevékenységéről, Dapsy Géza óvó tevékenységéről is szó esett.

A helyi épített örökség vonatkozó épületeiről hallhattak a résztvevők, így kiemelten az előadás helyszínéül szolgáló Bérház épületére vonatkozó adatokkal gazdagodtak. A Bérház nagyságával és szépségével hívja fel magára a figyelmet. Benedicty József tervezte 1885-ben, eklektikus stílusban. A bérház elnevezése onnan ered, hogy az építtető Békés nagyközség az épület helyiségeit bérbe adta rendszeres jövedelemszerzés céljából. Ebben az épületben működött egykor a Magyar Királyi Szálloda, 1896-tól a Kaszinó, 1949-től az ország első vidéki művelődési otthona, amelyről emléktábla tanúskodik az épületen. Hosszú évtizedek óta a Bérház ad otthont a könyvtárnak és a múzeumnak is.

Mindezt számos fényképpel és térképrészlettel mutattuk be, egy-egy építészeti értéket különböző korokban készült fotókkal interaktív módon szemléltettünk.

Az előadás Liptákné Öreg Anikó mesterpedagógus kezdeményezésére, mester programjának részeként jött létre.  A rendezvény célja közvetlenül az óvodapedagógusok, majd rajtuk keresztül az óvodás gyermekek helytörténeti ismereteinek bővítése.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!