Elkezdődött a csabai, kolbászfesztiváli visszaszámlálás


Az év gasztrokulturális csúcsrendezvényén gyúróversenyek sora és sztárparádé várja a közönséget, megéri mielőbb online módon jegyet, bérletet váltani.
  ITT VEHETSZ JEGYET ONLINE:   

JEGYEK

Már csak párat kell aludni, és indul az év gasztrokulturális csúcsrendezvénye, a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivál.
A programban a legszebb orcájú malacok már a szavazatokat várják a szépségversenyen, október 20-án, 12 óráig lehet voksolni a kolbászfesztivál honlapján, a legtöbb kedvelést bezsebelő röfi gazdája nyeri meg a fődíjat. Október 20-a, csütörtök egyben a nyitónapja is a fesztiválnak a CsabaParkban, erre a napra mindenkinek ingyenes a belépés.   A rendezvény legnagyobb attrakcióinak továbbra is a kolbászgyúróversenyek számítanak, lesz belőlük bőven október 20–23. között. Csütörtökön gyúrnak a legkisebbek, de este már a kolbászprofesszoroké a terep. Ami azt jelenti, hogy megkoronázzák a kolbászkirályt vagy -királynőt. A fődíjat az érdemli ki, aki a zsűri döntése alapján a legtöbb pontot szerzi a nemzetközi szárazkolbászverseny zsűrizésén.     Hégelyné Győrfi Ilona programigazgató elmondta, október 21-én, pénteken a középiskolások és az egyetemisták versenyeznek, és hagyományosan a szombati napra kerül a legtöbb csapatot felvonultató nemzetközi frisskolbászkészítő-verseny. A vasárnapi programból pedig nem hiányozhat a mangalica kolbászgyúróverseny, a nyugdíjas klubok, egyesületek, civil szervezetek, nagycsaládosok és hátránnyal élők támogatott töltőversenye és a töltöttkáposztafőző-verseny sem. Néhány asztal még mindegyik versenyre szabad, de ahogy közeledik a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivál időpontja, úgy fogynak a gyúróhelyek.   A kolbászfesztiválra még mindig elérhető a kedvezményes online bérlet- és jegyvásárlás. Az élményt pedig kár lenne kihagyni, ugyanis igazi sztárparádét is kínál a jubileumi rendezvény. A Csabai Kolbászfesztivál ugyanis messze földön híres arról is, hogy naponta minden korosztálynak rengeteg szórakoztató programot kínál, és külön gondolnak a családokra, a gyermekekre. A kínálatot szinte lehetetlen felsorolni, a teljes program megtalálható a Csabai Kolbászfesztivál honlapján (www.csabaikolbaszfesztival.hu)  és a Facebook-oldalán. A teljesség igénye nélkül a fellépők között lesz a Balkán Fanatik, a TNT, a Valmar, Rúzsa Magdi, Korda György és Balázs Klári, a Halott Pénz, a Parno Graszt & Mező Misi, a Bagossy Brothers Company, a Band Of StreetS, T. Danny, a gyerekekre is gondolva a Kicsi Gesztenye Klub.   A 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztiválon első alkalommal nyitja meg kapuit pénteken és szombaton este a Diszkótor Aréna, ahova az élőzenei koncertek után az igazi partiarcokat várják. A szlogen: „Ha hajnalig tartó bulira vágysz, itt a helyed!” A program. Péntek: 21:00-3:00 - DJ Guli, 22:00 - Szecsei Attila, 23:00 - Katapult DJ Show. Szombat 21:00-3:00 - D Session 22:00 – Newik, 23:00 - Lotfi Begi.   Hégelyné Győrfi Ilona kiemelte, ettől az évtől kezdve búcsút int a fesztivál a készpénznek, ami azt jelenti, hogy a rendezvény területén minden kereskedelmi egység készpénzmentes fizetési móddal üzemel majd. A fesztivál összes kereskedőjénél mindenki saját bankkártyával vagy a kihelyezett feltöltőpontok egyikénél feltöltött HelloPay kártyával tud majd fizetni egyetlen érintéssel.
– Nem gond, ha csak készpénzzel érkezik valaki a fesztiválra, hiszen a kijelölt feltöltőpontokon kiválthatja a HelloPay kártyáját, és tetszés szerinti összeggel feltöltheti, amit a fesztivál nyitva tartási idejében vissza is válthat – emelte ki a programigazgató. – A fesztivál utolsó napján, október 23-án (vasárnap) a helyszínen záróráig, a feltöltőpontokon váltható vissza a kártya, a fesztivált követően pedig 2022. október 24-étől november 30-áig a Csabai Rendezvénypajtában, nyitva tartási időben.   A fesztivál történetében egy újabb újdonság, hogy megérkezett a Csabai Kolbászfesztivál mobilapplikációja is, mellyel mobillá tehető a fesztiválélmény. Mostantól az appon keresztül megvásárolható a napijegy vagy bérlet, időrendi sorrendben követhetők a programok, megtalálhatók a legfrissebb hírek és nyereményjátékokon is részt lehet venni.
Letölthető az ingyenes applikáció Android vagy iOS készülékekre is az alábbi linken keresztül:
https://www.csabaikolbaszfesztival.hu/fesztival.../mobil-app

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!