„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz…” (Lukács 2:1-10)

Mindannyiunkban benne él a kép a karácsony kapcsán, ahogyan József, várandós jegyesével, Máriával a betlehemi éjszakába házról házra jár és szállást keres. Bennünk él, hogy szegény pár számára nem volt sehol sem hely, ezért egy istállóban kellett meghúzniuk magukat, és ott kellett, hogy megszülessen a Megváltó Úr, Jézus Krisztus.

Elgondolkodtam azon, hogy valóban ez lenne a központi szála az eseményeknek? Önző emberek elutasításáról, akiknek nem esett meg a szívük egy szerencsétlen várandós asszonyon?

Lukács evangéliuma ebből a szempontból elég szűkszavú, annyiról olvashatunk csupán, hogy megszülte és jászolba fektette elsőszülött fiát.

Szeretném egy kicsit árnyalni a bennünk kialakult képet a karácsonyi történetről. Egyrészt azért, hogy közelebb kerülhessünk az akkori emberek életéhez, másrészt pedig azért, hogy átkerülhessen a hangsúly a történet hétköznapi részéről egy mennyei, dicsőséges ünnep irányába.

Teljesen természetes, hogy a történetet mai szemmel, és a mai körülményekhez hasonlóan képzeljük el. Pedig 2000 évvel ezelőtt egy izraeli lakás általában egy szobából állt, bútorok és minden komolyabb kiegészítők nélkül. Nem létezett ágy sem. A családok egy egyszerű gyékényen, vagy a szegényebbek a saját ruhájukon hajtották nyugovóra a fejüket, együtt a család egy szobában.

A történetnek van egy olyan olvasata is, hogy szabad túllépni a megszokott romantikus képen, hogy a Szent Családnak nem volt hová lehajtania a fejét. Igenis befogadták őket, és az akkori kor körülményeihez mérten egy jászolba fektethették le az Urat.

Tehát ha nem ebben van a karácsony különlegessége, akkor miben? Ha a történet ezen része teljesen hétköznapinak mondható, akkor mégis miért ilyen különleges ez az ünnep?

Először is abban, hogy idén is a hétköznapjainkba érkezik Jézus! Ott fogunk tudni találkozni Vele. Nem kell hozzá ünnep, Betlehemben is csupán egy megszokott este volt akkor. Épp olyan hétköznapi és zsúfolt volt, mint a mi napjaink az évnek ezen a szakaszában.

Isten tudja milyen időszakot élünk ilyenkor, ezért szól ebben az évben is evangélium, hogy megérthessük, Krisztus érkezése is pont így történt, mégsem volt akadálya annak, hogy megtörténhessen a csoda! Csupán helyet kell adni benne Jézusnak.

Másodszor pedig ne feledjük, hogy a hétköznapisága mellett mennyei jelenet is bekerül a képbe: “És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége…”. Karácsonykor Isten egészen közel jön hozzánk, emberekhez. A mennyei sereg megjelenése minden, csak nem hétköznapi dolog. Számomra ez azt mutatja meg, hogy Isten jelenlétével szeretné betölteni a mindannyiunkban lévő, szeretetre éhes voltunkat. Karácsony a szeretetről szól, mégpedig arról a szeretetről, amikor maga Isten mutatja meg irántunk érzett szeretetét.

Kívánom, hogy tudjuk beengedi Jézust a zsúfolt hétköznapokban, ez által pedig tapasztalhassuk meg azt a szeretetet, amelyet csak a Mindenható tud adni gyermekeinek!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott karácsonyt minden kedves olvasónak!

Molnár Máté református vezető lelkész