Július 26. és 29. között került megrendezésre Hódmezővásárhelyen az LV. Országos Gyermek Bajnokság.


Megjelent: 2023 Augusztus 9. ( Szerda ) 09:10
Módosítva: 2023 Augusztus 17. ( Csütörtök ) 15:33
Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója a Békés Mátrixon.

Egyesületünket Eczeti Zsófi, Kendrella Máté, Kendrella Bence, Kis Norbert, Molnár Zsolt és Nyéki Benett képviselte. A lebonyolítás a már megszokottnak mondható elődöntő/döntő rendszerű volt. Akik követik versenyzőink eredményeit, már tudhatják, hogy ez azt jelenti, hogy már délelőtt komoly eredményt kell teljesítenie annak, aki kora este döntőt szeretne úszni; mindezt úgy, hogy erő is maradjon a döntő futamra! Ne felejtsük, nem felnőttekről, gyermekekről van szó! A felkészülés során az edzőink elsődleges feladata volt a sportolóink formaidőzítése, ami mostmár kimondhatjuk: a többségnek jól sikerült!    Versenyzőink közül kiemelkedően teljesített KIS NORBERT, aki egész héten nagyon koncentráltan versenyzett. Egy kivételével valamennyi úszásakor egyéni csúcsot teljesített! Fő számában, 50 m gyorsúszásban 2. idővel került a döntőbe, ahol egyéni csúcsának köszönhetően, nagyon erős mezőnyben a 3. helyen ért célba. Csak emlékeztetőül – bár szerintem ezt mindnyájan tudjátok, ezzel megismételte tavalyi remek szereplését; ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON ismét BRONZ érmet szerzett!  Ez sokunknak már önmagában is nagy dicsőség volna, de ő további három számban döntőzött: 200 m pillangó, 100 m pillangó és 100 m gyorsúszásban!  200 m. pillén a 7., 100 m pillén 5. és 100 m gyorson a 4. helyet szerezte meg!    KENDRELLA BENCE és MOLNÁR ZSOLT is kitettek magukért! Szinte kivétel nélkül egyéni csúcsokat úsztak a futamaikban. Bence döntőt úszhatott 100 m mellen és 200 m mellen is. Mindkét versenyszámban az előkelő 6. helyen ért célba. Zsolt hatalmas egyéni csúcsokat repesztett 1500 m gyorson, 800 m és 400 m gyorson; országos 7. , 7. és 8. helyeket szerezve!  Zsófi, Máté és Beni is kihozta magából a maximumot, egyéni csúcsot úsztak, vagy annak közelében teljesítettek!    Hosszú volt a versenyszezon. Elmondhatjuk, hogy sportolóink kiemelkedően teljesítettek valamennyi korosztályban. A tavalyi évben magasra tettük a lécet, de idén kicsit még ezen is tudtunk srófolni! Az elkötelezett, szakmailag megalapozott munka bajnoki címek, dobogós helyezések, pontszerző helyek, egyéni csúcsok formájában meghozta gyümölcsét, gyermekeink büszkén hordhatják a Békési Úszó Klub Egyesület formaruháját. Hálásak vagyunk segítőinknek, hogy az eredményeink elérésében töretlenül támogatnak minket, bizalmukra igyekszünk rászolgálni, Békés Város hírnevét öregbíteni országszerte. Talán most, az eredményeink tükrében egy pillanatra lehetünk szerénytelenek és kimondhatjuk, hogy a Békési Úszó Klub Egyesület végérvényesen és visszavonhatatlanul felkerült az magyar úszósport térképére!    Most a pihenés következik, de nem dőlünk hátra, bár a pohár félig mindig tele van, van még hova tovább!!!! Dolgozunk!   Hajrá BÚKE! 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!