Az Aradi vértanúkra emlékeztek


A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében idén is megemlékezett a város az 1848/49-es szabadságharc mártír tábornokairól.

Kálmán Tibor polgármester beszédében így emlékezett: 

Emlékező Békésiek, Hölgyeim és Uraim, Kedves Fiatalok!

 

A lassan őszbe forduló táj, a hulló falevelek, elcsendesedő programok sajátos, elgondolkodtató hangulatot hordoznak.

Nekünk, magyaroknak különösen fájó, saját bőrünkön megélt tragédiát hozott ez a hónap 174 évvel ezelőtt. Ezen a napon végezték ki legnagyobb szabadságharcunk 13 vértanúját: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác tábornokokat.

Alakjuk, emlékezetük azóta eggyévált a magyar függetlenség és önrendelkezés ügyével, hagyományával.

Tisztelettel köszöntöm most itt mindannyiukat, akik eljöttek, hogy hitet tegyenek ezen értékek és mártírok emlékezete mellett.

Mint minden ünnep, egyfajta időutazás a mai nap is.

Az emberi természet az emberi létforma sajátos része a múlt és a jövő szűntelen fürkészése. Mi vagyunk a teremtés egyetlen olyan szerencsés vagy épp szerencsétlen alanyai, kik a jelentől, az itt és most-tól elrugaszkodva már és még nem létező terekben keressük önmagunkat.

Két nagyon is fontos emberi sajátosság alapul ezen: az emlékezet és a fantázia egymást űző kettőssége: így válhatott történelmünk egy ma is zajló, soha véget nem érő végtelen körforgássá.

Az 1848/49-es szabadságharc története, hagyományrendszere, mint ezen körforgás része, olyan nemzeti örökség, mely akárcsak a kör, soha nem zárható le.

Nem zárható le, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hiszen eszméi máig hatnak. A magyarság mindenkori sorsa, boldogulása függött azon, hogy voltak-e, vagyunk-e elegen, akik sajátjuknak tekintik a haza jelenét, felelősséget vállalnak érte, biztos léptekkel indulva el a jövendő felé. Elegen vannak-e azok, akik saját ambícióikon, céljaikon túl képesek és akarnak is egy közösségért élni – s ha a sors úgy hozza, akár halni is.

A szabadságharc hősei a közlegényektől egészen a miniszterek és tábornokok soráig, ilyen emberek voltak. Koruk, szakmájuk kiválóságai, akik emberi nagysággá, erényekké és sikerekké alakították koruk kihívásait.

A szabadságharc eszméi általuk olyan erővel egyesítették a reformkor magyarságát, olyan hatással voltak a társadalomra, mely máig tartó útra terelte a polgáriasodó nemzetet.

Ott és akkor történt meg először, Tisztelt Emlékezők, hogy valóban együtt mozdultunk, együtt ragadtunk fegyvert. A tettek terén valóban egységes volt a forradalmi magyarság még akkor is, ha úgy a forradalom előzményei, mint utóélete már mélyen megosztotta közvéleményt.

De nem zárható le, vagy úgy is mondhatnám, soha ki nem oltható Arad lángja, mert minden nemzedék újra meg újra felismeri benne önmagát, céljait, harcait.

Az aradi gyásznapban testet öltő erők ma is egymásnak feszülnek. Egymásnak feszülnek életünk színterein és egymásnak feszülnek a hazai, európai és a világ politikai színpadán is.

Talán érdemes egy gondolat erejéig elidőzni itt. Szándékosan nevezem színpadnak és nem küzdőtérnek a legtöbb történelmi eseményt lezáró kulisszákat. Arad fájdalmas ám szemléletes példa erre. Október hatodikán egy nagyon is tudatosan megrendezett, a Habsburg önkény teátralitását hűen tükröző kivégzést hajtottak végre azzal a céllal, hogy mindenki kedvét elvegyék attól, hogy a saját útját járja. Az október 6-i megtorlást Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulójára időzítette a Habsburg rezsim.

Nem egyedüli ez az eset, számos történelmi példa található az efféle jól megrendezett erődemonstrációkra, akár napjainkban is. A nagyhatalmak már-már valóságshow-szerűen keverik a lapokat, állítják fel bábjaikat a világ minden pontján. A magyaroknak, a reformkor megerősödő Magyarországának viszont nem osztott lapot az akkori Európa. A megtorlást volt, aki megszervezte, volt, aki végignézte, akárcsak 56-ban, vagy napjaink csataterein.

Az ehhez köthető vértanú szerep egyidős az emberiséggel. A hatalommal, a zsarnokkal szembeszálló egyén küzdelme s ezzel együtt győzelme, de lebukása is elemi erejű. Újra meg újra megmutatja az egyéni felelősség súlyát és erejét.

Az aradi 13! – sokunk számára a szám köré épül a hősök emlékezete és ebben talán szerepe van a már akkor is kulcsszerepre törő kommunikációnak, színpadiasságnak is.

Tudnunk kell, hogy Aradon valójában 16 tábornokot végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.

Rajtuk kívül még százak, ezrek kerültek vesztőhelyre, a kor nagy börtöneibe:

a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad – megteltek magyar politikai rabokkal. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe.

Így elmondva számuk hatalmas, szinte felfoghatatlan. Hadd csatoljak vissza pár gondolattal korábba, hiszen bennünk is egy szám a 13-as jelképezi Arad targédiáját.

Egy szám, amiről immár kiderült, hogy sokkal nagyobb, egy szám, melynél valójában sokkal nagyobb az egyén, az egyéniségek ereje, üzenete.

A vértanúság ereje az egyén üzenetében rejlik. Az egyén üzenetében, mely elég abban a küzdelemben, melyet nemzetéért, közösségéért vállal.

Ám a nemzet – talán épp ezért – a zsarnok céljaival szemben nem semmisült meg 1949, ben, sőt…

A 13, 16, sok száz, sok ezer láng tűzzé egyesítette a magyarság küzdelmét, mely igenis ki tudta vívni a szabadságot, a függetlenséget, önrendelkezést. Az első lépést 1848. március 15-én tettük meg és lábunk ma is ezen az úton jár.

Ma is küzdenünk kell nemzetünkért, saját akaratunkért.

Ne legyenek illúzióink, a nagyvilág ma sem fogja a kezünket. A ma magyarsága számára, ebben a harcos, megrendezett kulisszák közt bolyongó jelenben épp Arad példázata ad fogódzót, nyújt kezet.

Amikor meghajtjuk fejünket, Tisztelt Békésiek, nem teszünk egyebet, mint magunkba tekintünk. megtaláljuk-e odabenn a forradalmárt, a vértanút? Vannak-e példaképeink, akik egy életen át tartó munkával, szorgalommal, csataterek hősiességével, tiszta szívű, hittel meghozott döntésekkel állnak ma itt velünk?

Hiszem, hogy vannak, mint ahogy hiszem, nekünk magunknak is ilyenekké kell válnunk, jelenbe idézve a múltat, méltóvá válni a hősök, vértanúk áldozatához.

Magyarország és benne Békés városa, Békés város vezetése ebben a hitben áll helyt ma, 2023-ban. Az ehhez szükséges erő, összefogás és hit bennünk rejlik és munkával ismét a jövő felé indít mindannyiunkat. Erre hívjuk, erre hívom ma önöket Arad gyászára és a magyar szabadság minden vértanújára emlékezve.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

 

(X) Reklám

Tételek: 1 - 20 / 47 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!