- A fejlesztés igényét az váltotta ki, hogy az üzleti utazók számára mindeddig nem volt megfelelő színvonalú és elegendő szobaszámmal rendelkező szálloda a kerületben. A beruházásunkkal erre a hiányra igyekeztünk választ adni, de emellett a családosokra is gondoltunk, akik számára komplett, kényelmesen berendezett családi szobákat alakítottunk ki – tájékoztatott dr. Balla Róbert, a Foldana Group cégvezetője.
A cégcsoportnak értékes, a jövőbe mutatóan széles perspektívákat megnyitó üzleti kapcsolatot sikerült kiépítenie Törökországgal. A külgazdasági hálózat közreműködésével egy olyan török belsőépítészeti vállalatra találtak rá, amely – a megfelelő referenciák felmutatását követően – nem csak az igényes berendezési tárgyak megálmodásáról és megvalósításáról gondoskodott, de a teljes belsőépítészeti tervezést és kivitelezést is magára vállalta.
- Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a megnyitóra szállodánkba érkezett Törökország Budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioğlu asszony, akiben partnerre találtunk jövőbeni, terjeszkedési terveink vonatkozásában is. Emellett azt is örömmel fogadtuk, hogy a Watan Design közép-európai referencia szállodájává választotta a Hotel Foldanát”– avatott be dr. Balla Róbert.
November 27-én a Hotel Foldana villás reggelivel és szálloda bemutatóval fogadta a Magyarországra akreditált nagyköveteket. Személyével tiszteletét tette, Kirgizisztán, Azerbajdzsán, Malájzia, Szerbia, Szlovénia és Ciprus diplomatái.
A cégcsoport hazai fronton is előrelépést tett, felvette a kapcsolatot több Magyarországra akkreditált nagykövetséggel, és felajánlotta számukra, hogy diplomáciai küldöttségeik elszállásolását biztosítani tudja.
A vendégek kikapcsolódásához hozzájárul a szálloda saját fitnesz terme, de a sportolni vágyók a környékén is számos sportolási lehetőséget találnak. Akiket inkább a környezeti és kulturális értékek vonzanak, alig pár száz métert megtéve eljuthatnak a Városligetbe, amely több világhírű nevezetességnek is otthont ad.
- A 302 hektáros erdős Városliget szép tavával a budapestiek és az idelátogatók kedvelt rekreációs helye. A 19. században kialakított park az évek során számos kiegészítést kapott. Az ide látogatóknak mindenképpen érdemes megtekinteniük a Hősök terét és a Millenniumi Emlékművet, kellemes sétát tenni a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Szépművészeti Múzeumban vagy éppen feltöltődni a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda gyógyvizeiben és szaunavilágában. De olyan nevezetességek is könnyen és gyorsan elérhetőek, mint a Budai Várnegyed, az Országház, a Szent István Bazilika, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy éppen a Margit-sziget. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően szállodánk kiváló kiindulópontja lehet egy alapos budapesti városnézésnek– részletezte a Foldana Group cégvezetője.
Újdonság hogy január elsején nyílik meg az épület -2. szintjén kialakított 200m2 területű széfterem, amely a Magyar Nemzeti Bank széftermét követően a legnagyobb és legbiztonságosabb lesz az országban.
- Jelenleg nagyon kevés széf áll rendelkezésre magánemberek számára az országban, ezért gondoltunk arra, hogy a szálloda alatt a legszigorúbb biztonságtechnikai követelményeknek is eleget téve létrehozunk egy 4000 rekeszes széftermet – tette hozzá dr. Balla Róbert.