Szépséget, finomságot csempésznek a dolgos és munkás hétköznapokba, összetartják a családokat, gyermeket nevelnek, őrzik a családi tűzhely szentségét, együtt tanulnak fiaikkal és lányaikkal, igazi nagybetűs társak. Ha szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk és érezzük, hogy hány és hány nehéz szituáción segítette már át társadalmunkat a szebbik nem higgadtsága, kitartása, jósága, békevágya. Hány és hány összekuszálódott, lehetetlen helyzetet oldott fel egyetlen mosolyuk és kompromisszumkészségük.
„Nő nélküli világ, levegőtlen.” – fogalmazott Albert Camus francia író és filozófus, és biztos vagyok benne, igaza volt. Jelenlétük az élet nélkülözhetetlen része. A bennük élő szeretet, „mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán”, reményt ad a reménytelenségben, választ ki nem mondott kérdésekre, megoldást a legnehezebb problémákban, meghittséget az ünnepekben és biztonságot a bizonytalanságban is.
Mindezért nem lehet és nem is tudunk elégszer köszönetet mondani, de meg kell próbálnunk megtenni az év mindennapján.
Köszönök mindent, köszönünk mindent!
