Az MR2 - Petőfi Rádió hírolvasója és szerkesztője lettél (vagy)

Hogyan vezetett az utad ide? Miért pont ide?

Évekig tartott az MR2-ig az út. Első volt a tapasztalat megszerzése. Kedves emlékem a békési Torony Rádió. Innen indultam, itt kezdtem rádiózni. Négy év után kerültem el szülővárosomból, előbb csak a megyeszékhelyre, majd a fővárosba. Előbb kisebb helyi rádiók, majd nagyobb, körzeti adók jöttek. Sokkal többet dolgoztam, mint amit valaha elképzeltem. Két és fél évig éjszakás hírszerkesztő is voltam. Szóval nem volt egyszerű, de e nélkül nem tanultam volna bele annyira a szakmába, hogy most a Magyar Rádió foglalkoztasson.

Úgy hallottuk, akár határozatlan időre is megkaptad volna a mikrofon engedélyt, annyira szépen és helyesen beszéled a magyar nyelvet, de aztán 5 évre adták meg, ami így is különlegesen hosszú időnek számít szakmai körökben. Tudták, hogy Kazinczy díjas vagy?

A Magyar Rádióban nem lehet mikrofon-engedély nélkül megszólalni, ez egy nagyon régi szabály. Egy bizottság meghallgatja a jelentkezőt, és elbírálja a beszédkészséget, hangot, bizonyos szempontok szerint.

Mikrofon-engedélyből létezik ideiglenes és végleges. Az ideiglenes néhány hónapnál kezdődik. A végleges viszont azt jelenti, hogy legalább 5 évig nem kell a bizottság elé járulni. Én az utóbbit kaptam meg, ami azért különleges, mert elsőre nagyon ritka, hogy valakinek véglegeset adnak. Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy velem kivételt tettek.

Nem, nem tudtak a Kazinczy díjról. (nevet) A bizottság számára csak "hangok" a jelentkezők. De ha lett volna alkalmam, biztos büszkélkedem vele.

Mesélj a munkádról, hogy telik egy napod, mi a feladatod az országos rádiónál?

Egyik nap hajnalra – igen, 4:30-ra -, másik nap délre megyek dolgozni. Sok-sok hírforrásból kiválogatom, hogy mik az igazán fontos események, mi az, ami érdekelheti a hallgatómat, és az ömlesztett formából kész hírt írok. Ezután riportokat, tudósításokat hallgatok meg – ezek az MR1 - Kossuth Rádióban készülnek – és azokat is szöveges formába öntöm. Egy-egy hangrészletet azért belevágok az adásba, hisz sokkal színesebb, ha megszólal az érintett is egy-egy hírben. Végül mindezt felolvasom az MR2-n.

Jelenleg is tanulsz még?

Már nem járok iskolába. Három éve végeztem a Corvinus Egyetemen. Nagyon szerettem volna még tanulni, de a pénz volt a legfőbb akadály. Ma Magyarországon kifejezetten drága tanulni. Sajnos.

Hogy látod a mai magyar rádiós helyzetet?

Hmmm... Milyen szempontból?

Azt látom, hogy egyre inkább "beszűkül a tér". Emlékszem, régen két kézzel lehetett válogatni a rádióadók között. Mondjuk a Viharsarok kiemelkedő volt ebből a szempontból: rengeteg kis rádió működött a térségünkben. Ám ezek egyik napról a másikra eltűntek, és a nagyobbak vették át a sok pici helyét. Ezzel nemcsak az állást kereső újságírók élete vált nehezebbé, hanem a hallgatók választási lehetősége is leszűkült.

Azt mondják, a szép és csinos lányok, akik rádióban dolgoznak, előbb utóbb a a kereskedelmi televízióknál kötnek ki, merült fel már ennek lehetősége esetleg?

Amit én csinálok, nagyon specifikus, emiatt jóval kevesebb a lehetőség. A Médiatörvény szigorúan szabályozza a hírszerkesztők megjelenését a rádiókban, a képernyőn, a reklámokban stb. Ha néhány év múlva úgy adódik, hogy egy televízióban is azzal foglalkozhatom, amihez értek és amit szeretek, akkor persze, élek a lehetőséggel.

Mit csinálsz szabadidődben és milyen sűrűn tudsz hazajönni Békésre?

Szeretek csendben kikapcsolódni. A munkában kiélhetem a pörgést, ezért utána jólesik a visszafogottság. Szeretek bezárkózni és örülni annak, ami körbevesz: van hol laknom, van miért dolgoznom és a legfontosabb: vannak, akiket szerethetek.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik esetleg pont a Te példádon keresztül készülnek arra, hogy egyszer a médiában dolgozzanak?

(nevet) Nem szeretnék közhelyeket mondani. Pedig jópár ideillene. Az olyanok, hogy "A kitartás a legfontosabb!" meg az, hogy "Mindig higgy önmagadban!" Aki a médiában gondolkodik, az nehéz fába vágja a fejszéjét, de nem veszett az ügy. Nem csupán az én példám mutatja, hanem vagyunk jópáran, akik bizonyítják: a legkisebb helyről is el lehet jutni messzire.

Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok neked!