Istené a dicsõség, mégpedig egyedül! – hirdeti a reformáció helvét irányzata, a református egyház 450 éve. A Soli Deo Gloria sokszor megszokott szavai most valahogy másként csengenek, amikor hálaadáskor megállunk egy kis idõre, és az õszbe forduló vasárnapon elcsendesedünk Isten elõtt. Õ a mi Teremtõnk, mindent tõle kaptunk. Megköszönjük Neki a zöldségeket, gyümölcstermést, a gabonát, kukoricát, a felnõtt lábasjószágot, egyszóval mindent, amelyet fáradságos munkával, Isten áldásával elõállítottunk. Eközben emlékezünk a 20 évvel ezelõtti eseményekre, amikor lassan, a szemünk láttára összeomlott, szétmállott a szocializmus hazánkban, valamint a keleti blokk többi országában. Évrõl évre vetünk és aratunk, jön a tél és a nyár, ahogy erre Isten Noénak ígéretet is adott. Isten azonban nem csak a természet körforgására tett ígéretet, hanem áldást is ad minden embernek. Isten a szeretet. Ad és elvesz. Megáld. A fõ az, hogy tiszta szívbõl ki tudjam mondani: köszönöm. Köszönök neked mindent, Atyám!