Tiszta szívvel összegyűlni, gondtalanul ünnepelni – nem is olyan könnyű. Nem könnyű, hiszen ünnepeink mára gyökeresen átalakultak, mi magunk alakítottuk át őket az elmúlt évtizedek során. Ahogy közelítünk egy-egy jeles alkalom felé, ahogy fogynak előttünk a naptár lapjai, úgy lép előtérbe a média, és a politika. Gondosan leporolják a piros betűs napot, majd ki-ki a maga ízlése, igényei és nem utolsósorban céljai szerint öltözteti a neki tetsző köntösbe. Mai divatos szóval: aktualizálják az ünnepet. Évről-évre egyre erősödik ez a jelenség és valljuk be: az írott és elektronikus média kényszerű foglyaiként egyre nehezebbé teszi számunkra az ünnepi készülődést.
Mégis elmondhatjuk: rohanjon bárhogy a világ, fújjon bármerről a szél, augusztus 20-a, s benne I. István király soha el nem halványuló alakja mindig része volt és része lesz a magyar nyárnak. S nem csupán a hagyomány, a megszokás miatt Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Államalapító nagy királyunk megvalósult életműve, a stabil, keresztény alapokra helyezett európai állam ma ismét célként lebeg előttünk. De nem csupán a cél, a körülmények is hasonlóak, mint az államalapítás idején. Keressük a helyünket a nagyvilágban, Európában, s meg kell találnunk a közös hangot a bennünket körülvevő nemzetekkel. Szent István hatalmas elszántsággal, ugyanakkor végtelen alázattal szolgálta nemzetét. Puritán jelleme, megrendíthetetlen hite vezette munkájában, mely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt s állhat előttünk most is. De vajon ott van e nagy királyunk eszmeisége mindannyiunk szívében? Hányan tekintjük valóban szolgálatnak a közért, a társadalomért vállalt munkát? Ott csengenek-e a fülekben István király intelmei? Az eltökélt uralkodó szavai, aki nem a tőle függetlenül zajló politikai eseményekre bízta az saját és országa sorsát, noha a keresztény Európában lett volna jelentkező bőven, aki úgymond szárnyai alá vette volna újonnan született hazánkat. István király tetteinek ereje éppen abban rejlett, hogy nélkülözött mindenfajta öncélúságot sőt ellenkezőleg: biztonságot, hitet, jövőképet adott az országnak.
Mai világunk is ilyen választás elé állít valamennyiünket: vitetni magunkat az árral: a kijárt úton a sodrásban bízva várakozni, vagy nap mint nap erős hittel, akarattal harcba indulni közös ügyünkért, vállalni az újat vagy ahogy a Biblia is fogalmaz a keskenyebb, talán rögösebb utat.
Tetterős királyunk, Szent István életútja megadja a választ, azt a választ, amit mindannyian ismerünk. Szavak helyett tettekkel, ígéretek helyett munkával állhatunk csak meg a vállalt feladat és embertársaink előtt.
Ez augusztus húsz és Szent István legfőbb üzenete a ma emberének.
Tudom, hogy ez ma is nehéz feladat, talán még nehezebbnek is tűnhet, mint az államalapítás idején. De tetterős ember képes szembenézni múltjával és jelenével. Képes higgadtan mérlegelni gyengeségeit, erősségeit, és levonja a szükséges következtetéseket a számvetésből. A tetterős embernek vannak céljai, saját létfenntartásán túlmutató, magasabb rendű céljai, és rendelkezik a célok eléréséhez szükséges akaraterővel.
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Szólít meg minket ma is Szent István, Imre herceghez intézett intelmeiben. Csakis ezen hitvallás mellett végezhette el István király hatékonyan az általa felvállalt munkát. Államalapító királyként, mind a mai napig páratlan egyéniségként, mégsem egyedül vállalkozott az embert próbáló feladatra. Vezetése alatt százak, ezrek, majd százezrek ismerték fel a nemzet fennmaradásához vezető utat, mely végül a magyarság virágkorát, máig meg nem ismételhető fejlődést hozott az ország életébe. A közösségbe vetett hit, a közös munka ereje az egyetlen, amely életre hívhatta a Magyar királyságot.
Tudjuk valamennyien, hogy maga az államalapítás nem az ünnepről, hanem munkáról, sok és kemény munkáról szólt. Tudjuk azt is, hogy nagy királyunk elgondolásait, döntéseit sok tényező nehezítette. Sokan reménykedtek akkor mind a király, mind az ország bukásában, zsákmányra éhesen várták, hogy rávethessék magukat egy kedvező pillanatban. Nem lehetett könnyű így alkotni. Mit érezhetett vajon István, amikor tulajdon vére, nagybátyja támadta hátba a hatalomért éhesen, mondván: én vagyok a jövő. Megfordult-e a fejében, hogy feladja művét és elkullogjon Koppány fenyegetőző hada elől? Nem, Tisztelt Békésiek. Nem hátrált meg s a történelem fényesen igazolta ezt a bátorságot. Szinte valamennyien kerülhettünk már ilyen helyzetbe. S ahogy Szent István királyunk emelt fővel, szilárd hittel állt Koppány előtt, úgy kell nekünk is összefogással kitartanunk a munka becsülete és hitünk mellett.
Sok évszázaddal később, nemzetünk sorsának egy nagy fordulópontján így fogalmazta ezt meg a legnagyobb magyar: Széchenyi István: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” És erre a szemléletmódra van talán legnagyobb szükség a mai Magyarországon s még inkább Békés városában is. Csakis így lehet hatékonyan, tiszta szívvel dolgozni családért, hazáért, városért, s csakis így lehet tiszta szívvel, őszintén együtt ünnepelni, méltón az elődökhöz, méltón Szent István királyunkhoz.
De hogyan készíthetjük lelkünket méltó módon mai, gyökeresen megváltozott, nyugtalan világunkban az ünneplésre?
Nemzeti emléknapjaink hosszú sorában a legtöbb alkalommal évfordulókat, történelmi eseményeket emelünk a figyelem középpontjába példaként, egybeforrva az emlékezés, a közös múlt megélésében. Egy történelemkönyvet kézbe véve nemzeti ünnepek hosszú sora tekint ránk, bizony sokkal több, mint amennyit ünnepelünk. Biztos vagyok abban, hogy valamennyiük méltó az emlékezésre. Talán nincs is olyan napja az évnek, amelyen 1000 évet meghaladó nemzeti történelmünk során ne történt volna valami meghatározó, sorsunkat döntően befolyásoló esemény. Ezért nem méltó ma, augusztus 20-án sem nagy, történelmi eseményekben gondolkoznunk, ma, amikor Magyarországot, hazánkat ünnepeljük. Ünnepeljük az ezredéve szántó, vető, arató parasztembert. Ünnepeljük a vérét értünk, a XXI. század emberéért kiontó katonák sok évszázados hosszú sorát és ünnepeljük a magyar anyát is, aki nevelt földművest, katonát, orvost, tanárt és megannyi munkás kezet.
Szeretek életrajzokat olvasni, szeretem azokat a magyar sorsokat megismerni amely végigköveti egy élet folyását, s mely által egy újabb építőelemmel gyarapodik közös hazánk. Mekkora könyvtár fogadhatná vajon be minden olyan ember tanulságos, verejtékkel teli, küzdelmes életét, aki Szent István kora óta tette és teszi a dolgát a családért és az országért? Nincs ilyen könyvtár. De ma, ma megtehetjük, hogy értük vonjuk fel a nemzeti lobogót. Itt vannak velünk, itt vannak mindannyiunkban. Lelkünkben, gondolatainkban, mint egy édesapa vagy édesanya vagy akár nagy és dédszülők. És itt vannak most velünk kézzelfoghatóan is.
Tisztelt Békésiek, nézzünk most erre a kenyérre, nézzünk a rásímuló nemzetiszín szalagra. Én ma, 2010. augusztus 20-án, a dolgozó és nem utolsósorban az áldozatra kész embert látom benne. Itt készült Békésen, sőt némi szerencsével talán a búzát is itt lengette valahol szél, amelyből sütötték. A mi kenyerünk. Múlt, jelen és jövő szimbóluma. Mementója embernek, becsületnek és munkának. Az, hogy ide kerülhetett, számunkra ma talán már természetes, hiszen valamennyiünk munkája itt van most ebben a cipóban. Mert magyarként, békésiként Önökkel együtt vallom, hogy igenis mi fogtuk annak az ekének a szarvát, mely búzát, lisztet adott. Mi, békési emberek, ki-ki a maga munkahelyén.
Végignézve a városon büszkén állhat meg az új kenyér mellett minden békési. S mint ahogy oly sok mindent jelent most ez a kenyér- mindegyikünknek egy kicsit mást- számomra, itt Önök előtt állva elsősorban BÉKÉST jelenti. Ahogy minden nap kell az asztalra az új kenyér, úgy kell megújulni városunknak is időről-időre. Sokáig termeltük ezt kenyeret, még tovább gyúrtuk és most kisült. Szép, friss kerek és új kenyér ez. Sok mindenben más talán tartalmasabb is, mint az eddigiek.
Békés városa már bizonyított. A történelem viharait kiállva a sokadik generáció állja most körül e kenyeret. Ez a város, mely példát adott környezetének felelősségvállalásról, közös ügyeket előremozdító munkáról. A kicsinyes politikai taktikák, furkálódások ideje lejárt. A ma Magyarországában csak azok maradhatnak talpon, akik egy emberként képesek küzdeni egy városért egy célért.
Erre munkára hívom polgármesterként és független
polgármesterjelöltként egyaránt most ismét Békés város lakosságát, hiszen közeleg az újabb vetés ideje. Induljunk hát, tegyük a dolgunkat Békésért, hogy egy év múlva ismét emelt fővel állhassunk meg a MI KENYERÜNK mellett.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
