Tisztelt ünneplők!
Az elmúlt hetekben az iskolában arról beszélgettünk osztályaimban a nemezetté válásról szóló anyagrészt feldolgozásakor, hogy mitől nemzet a nemzet? Mi tesz valakit magyarrá, horváttá, orosszá?
Az érvek összegyűjtése során arra jutottunk, hogy egy nemzetnek az a tagja, aki azzal történelmi és sorsközösséget vállal. A magyarság és Békés történelmében is fontos dátum október 6. nemzetünk életében fekete betűs napként van számon tartva a kalendáriumnak ez a lapja. 1849 és 1956 más és más, de mindenképpen tragikus eseményeket jeleznek.
Békés történelmében pedig úgymond fordulópontot jelent október 6. Ezekről a kérdésekről szeretnék most Önökkel közösen gondolkodni.
1848. március 15-én kezdődött a magyar történelem talán legdicsőbb eseménysorozata, amely során megvetettük a polgári magyar állam alapjait. A forradalmak során meggyengült Habsburg Birodalom állama, a Magyar Királyság nagyfokú önállóságra tett szert, és nagy ütemben folytatódott a demokratizálódás, amelyet az áprilisi törvények jellemeznek.
A belső harcokon úrrá levő Habsburgok azonban 1848 őszén a magyar szabadság fegyverrel történő eltiprását választották, és megkezdődött az élet-halál harc. Az osztrákok mégsem tudták egyedül legyűrni nemzetünket, ezért segítségül hívtak 200 ezer orosz katonát.
A túlerő győzött, de a megroppant magyar honvédség nem adta meg Bécsnek azt az örömöt, hogy diadalát élvezze, és 1849. augusztus 13-án Világos mellett az orosz Fjodor Vlasziljevics Rüdiger tábornok előtt tette le a fegyvert.
Az osztrák főparancsnok, Haynau, mint Magyarország új katonai parancsnoka szörnyű bosszút állt, és szakítva a hagyományokkal október 6-án, az 1848-as bécsi forradalom első évfordulóján Aradon 13 magyar katonatisztet adott hóhérkézre. Ne feledkezzünk meg első miniszterelnökünkről, gróf Batthyány Lajosról, aki ezen a napon Pesten állt a kivégzőosztag elé.
Ki volt ez a 13 magyar tábornok? Golyó általi halálra ítélték Lázár Vilmost, gróf Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet. Katonához méltatlanul, kötél által végezték ki Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Knézic Károlyt, Nagysándor Józsefet, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, gróf Vécsey Károlyt.
Mint hallották, többek neve elég idegenül cseng, azaz születésük szerint nem voltak magyar nemzetiségűek. Itt érkeztünk el második kérdésünkhöz, hogy mi a magyar? Ki a magyar? A 13 tábornokot saját hőseinknek tekintjük, a mi ügyünkért adták életünket.
Lássuk, hogy melyek voltak a kivégzettek utolsó mondatai:
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Vécsey Károly
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Török Ignác
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Schweidel József
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
Poeltenberg Ernő
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Nagy-Sándor József
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Leiningen-Westerburg Károly
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Lázár Vilmos
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”
Láhner György
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
Knézich Károly
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Kiss Ernő
Kérem, ne feledjék: magyarnak azt tekinthetjük, aki nemzetünkkel történelmi és kulturális sorsközösséget vállal.
1956. október 6-án volt az 1949-ben koncepciós perben kivégzett Rajk László és kommunista politikustársai újratemetése, amikor hatalmas tömeg tiltakozott némán a Rákosi-korszak rémségei ellen. Rajk és társai maguk is tevékeny részt vállaltak egy gyilkos eszme hatalomra juttatásában, majd pedig a „forradalom felfalta saját gyermekeit”, és 1949-től a kommunisták – szovjet mintára – elkezdték egymást is gyilkolni.
Tettesek és áldozatok voltak ők, de újratemetésük hatalmas felkiáltójel volt egy zsarnoki birodalomban.
Békés számára 1944. október 6. örökre emlékezetes marad, mert ekkor érte el a második világháború hazánkat, ekkor öntötte el városkánkat a Vörös Hadsereg hatalmas áradata. 1944 augusztus végén már mindenki láthatta: a háború elveszett, a Kárpátokon keresztül beözönlött a történelmi magyar területekre a szovjet és román hadsereg, és csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül ellenséges kézre Békés.
Szeptember végén a trianoni határokon egy időre megállt a Vörös Hadsereg, majd október 6-án beindult a roham, és nem volt menekvés. A megszállásnak több katona és civil áldozata is volt. Áldozatnak tekintem az elesett német és szovjet katonákat is, mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy örömmel, önszántukról adták életüket egy őrült háborúért. Emlékezzünk rájuk, valamint a civil békési áldozatokra is.
Egy nemzetbe nem csak beleszületik az ember, hanem azzal együtt is kell érezni, ismerni kell történelmét, kultúráját, nyelvét, adottságait. Emellett kötelességünk ennek a tudásanyagnak a továbbadása, így október 6. emlékének ápolása. A magyar nemzet tagjai egyéb közösségeknek is tagjai.
Mi, békésiek, közmondásosan büszke és szorgalmas nép vagyunk. Nekünk, a város vezetőinek különös felelősségünk ennek a közösségnek a szolgálata, és semmiképpen sem tehetjük attól függővé közösségünk szolgálatát, hogy egyéni érdekeink érvényesülnek vagy sem. Aki visszaél az Istentől és választóktól kapott szolgálattal, előbb-utóbb kiírja magát a történelemből.
1849. október 6. kapcsán feltehetjük a kérdést: Megérte szembe menni a hatalmas Habsburg-Birodalommal? Megérte vállalni a harcot, amely ilyen véget ért? A válasz számomra egyértelmű: Igen.
Alig húsz év elteltével a hatalmas birodalom helyén már az Osztrák-Magyar Monarchia terpeszkedett, amelyben mi magyarok az osztrákokkal egyenrangú tagállamot alkottunk nagyfokú belső önállósággal. A kiegyezés megkötésekor 1848 szelleme és törvényei voltak a tárgyalási alap. Ekkor még az önállóság, 1918-ban már a függetlenség volt napirenden. A mi feladatunk, hogy a mártírjaink emlékét megőrizzük és ápoljuk.
