BFKC: Országos 4. helyezett a 95'-ös csapat


ERIMA-bajnokság

Kádas László: " Szegeden a hétvégén került megrendezésre az ERIMA-bajnokság 1995-ös korcsoportjának országos döntője. Eddig is hírt adtunk már róla, hogy a megyei döntő majd a régió döntő majd az országos elődöntő kemény küzdelmei után az ország legjobb 8 csapata vett részt ezen a megmérettetésen. 2 csoportba sorsolták a csapatokat, minden csoportból körmérkőzést követően az első két csapat jutott a felsőházba, gyakorlatilag az ország legjobb 4 csapata közé. Az első mérkőzésen a Gyöngyöst sikerült legyőznünk, a második mérkőzésünket az MKB Veszprém ellen játszottuk, ahol vereséget szenvedtünk, majd a Kecskemétet vertük biztosan, így csoportmásodikként kerültünk az országos 4-be. A 4 között keresztjáték volt, tehát a másik csoport első helyezettjével játszottunk, ez az Elektromos SE volt. Nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk, a végjátékban, 2 perccel a vége előtt - amikor még X volt a mérkőzés - sajnos kaptunk egy 2 perces kiállítást így gyakorlatilag a kiállítás eldöntötte a végeredményt, így kikaptunk a mérkőzésen 2 góllal. A 3. helyért a helyi PICK Szeged ellen játszottunk, a hazai pálya minden előnyét élvező PICK Szeged győzedelmeskedett a mérkőzésen. A mi csapatunkban mindenki szóhoz jutott, mindenki játszott. Összességében nagyszerű eredményt értünk el, hiszen az ország legjobb 4 csapata között lenni nagy dolog, főleg úgy, hogy 12 NBI-es csapat van az országban és mi voltunk az egyedüli NBIB-s aki gyakorlatilag bekerült a legjobb 4-be. Ezúton is csak megköszönni tudom azoknak a segítségét akik támogattak minket és segítették a munkánkat, azoknak a szülőknek főleg, akik legalább eljöttek megnézni a gyerekeiket, hogy milyen teljesítményt nyújtottak! "

Békési FKC–Gyöngyösi SI DSZSE: 23:21

MKB Veszprém KC–Békési FKC: 29:17

Békési FKC–Kecskeméti Sportiskola: 18:13

Budapesti Elektromos SE–Békési FKC: 21:18

Békési FKC–Tisza Volán SC Szeged: 24:27


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!