Több mint ötvenen jelentkeztek eddig "Az Én Hangom"-ra


Budapesttől Debrecenig, Szegedtől Nagyváradig sokan szeretnék megmérettetni magukat. MA kezdődik az első válogatás. A döntőben D. Nagy Lajos (Bikini) is a zsűri tagja lesz!

Pénteken és szombaton lesz Az Én Hangom énekverseny selejtezője Békésen, a Kulturális Központ színháztermében.

Szigorú szakmai zsűri minden korosztályból 10 – 10 versenyzőt választ ki az április 29-én 18 órától kezdődő döntőbe.

Minden évben egyre többen és egyre magasabb színvonalú produkciókkal jönnek a versenyre – tudtuk meg Csökmei Gábortól, a Kulturális Központ munkatársától

A felfokozott érdeklődés nem véletlen, az országban évek óta nagy sikerrel zajló televíziós tehetségkutatók szinte gerjesztik a versenylázat. Az Én Hangom több korábbi versenyzője is megjárta már az X Factor és a Megasztár selejtezőit.

Április 29-én neves sztárokból álló zsűri előtt mérhetik össze tehetségüket a versenyzők, de ezelőtt még a háromtagú szigorú szakmai zsűrit is meg kell győzniük.

Újdonság, hogy a döntőben, a helyszínen SMS-ben is lehet majd szavazni.

A selejtezők zsűrije:

Pocsaji Ildikó: (énektanárnő, a békési Városi Színjátszó Stúdió vezetője és a Karády Katalin Alapítvány művészeti vezetője, önkormányzati képviselő)

Bagoly László: ( Alapfokú Művészeti Tagiskola igazgatója)

Bátkai József: (számos színház zenei vezetője, karmester, zeneszerző)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!