Izsó Gábor polgármester avatóbeszéde a Bölcsöde átadásán


Részletesen:

Tisztelt Vendégeink, Kedves Békésiek!

Talán megszokhattuk már – főleg az itt élők – a most elénk táruló látványt, de biztosan nincs most köztünk olyan, akit ne érintene meg e hamarosan átadásra kerülő épület: Békés Város új bölcsődéje.

S ahányan most megállunk itt, szemlélve-e falakat, annyiféle helyről érkeztünk ide és bizony annyi félét is sugall számunkra ez az ünnepi perc.

Örömmel és várakozásokkal telve jöttünk ide, hiszen ez a siker mindenki számára biztató jel lehet, s a magyar oktatásügy jelenleg is folyó megújításában talán erőt adó esemény lesz majd. A magyar közoktatás jelene –talán elmondhatjuk- inkább kihívásokkal, megoldandó problémákkal jellemezhető az elmúlt évtized szociálliberális ámokfutása nyomán. Bízom abban, hogy ez a bölcsőde, mint egyfajta jövőbe vetett optimizmus szimbóluma, elkísér valamennyiünket e cseppet sem könnyű munka során.

Erdős Norbert, Kormánymegbízott Úr számára talán ennél is többet mond a mai nap, hiszen itt élve ismeri a várost. Önkormányzati képviselőként sőt korábban alpolgármesterként maga is részese volt e-beruházás elindításának.

Hiszem, hogy a térséget képviselve de kormánymegbízottként is fontos számára, hogy Békés város, az egykori járási központ ismét megmutathatta: munkával, tettekkel áll a Kormány céljai mellett.

A terület, ahol most állunk, hűen példázza városunk sorsát de egyúttal a benne rejlő lehetőségeket is. A város története során ezt a részt nem építették be, hiszen valamikor itt folyt össze a Fehér és a Fekete körös. Kutatások szerint akár valahol ezen a tájékon is lehetett az egykori békési földvár. E mocsaras, nádas terület hosszú évekig, egészen a legutóbbi időkig üresen állt s mi, békésiek így is emlékszünk rá. Bizony, sok-sok évnek kellett eltelni e ahhoz, hogy ez a terület is elfoglalhassa méltó helyét a város életében.

Na, de van ez, volt ez így már sokszor. Ha csak önnön életünket vizsgáljuk is, hányszor érezzük úgy, hogy egy-egy évekig céltalannak, érthetetlennek tűnő tett vagy akár csak gondolat egyszer csak helyére kerül, s funkciót, értelmet nyerve új fényben tűnik fel előttünk.

A múltból, a jövőbe vezető út egy fontos állomásához érkeztünk ebben a percben, hiszen egy ilyen beruházás nem szól és nem is szólhat másról, mint a jövőről, az eljövendő nemzedékek biztonságáról.

Így állunk most itt is, az egykor üres telken, amelyet hamarosan megtölt a legkisebbek hangos nevetése, s hamarosan vidám gyerekzsivaj vegyül a kiskörös tájékának eddig megszokott hangjai közé. Furcsa, de tagadhatatlanul kellemes érzések ezek számomra is, aki innen alig egy-két kőhajításnyira nőhettem fel.

Lám, mennyi mindent jelent most-e táj valamennyiünknek s mégis mennyire mást és mást egyénenként. Éppen ettől ünnep ez a nap, Tisztelt Vendégeink, Békési Polgártársaim ettől, hogy ismét ekkora körben lehetünk együtt egy cél elérése után állva körbe az eredményt.

De vannak itt köztünk – bízom benne, hogy sokan -, akik számára - egészen érthető módon - múltba révedő gondolataim már nem mondanak sokat. Jól is van ez így, hiszen ők azok a szülők, akik gyermekeik s egyúttal jövőjük zálogaként tekintenek most erre a bölcsődére. Mielőtt azonban átadnánk nekik, kérem emlékezzünk meg a megvalósulás fontosabb mozzanatairól.

Békés Város Önkormányzata 2 fordulós pályázati felhívás keretében nyújtotta be pályázatát 2008 júniusában Dél-alföldi Regionális Operatív Programhoz– "Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint bölcsődék önálló fejlesztése" – címen. A sikeres pályázat s ezáltal Békés, 197.755.703,- Ft uniós támogatásban részesült, a projekt összköltsége 208.163.898,-Ft volt.

A megvalósult fejlesztés egyik legfontosabb eredménye, hogy általa megszűnik a Jantyik utcai böolcsőde eddigi túlzsúfoltsága

A Fábián utcai új telephelyen megvalósuló fejlesztés keretében 8 db 10 fős csoportszoba került kialakításra. A régi Jantyik utcai bölcsődét az új bölcsőde azonban nem váltja fel, a pályázat keretében egy új intézmény létrehozása valósult meg.

A beruházás 80 gyermek részére nyújt majd megfelelő bölcsődei ellátást, így 80 gyermek és családja élvezheti a korszerű, magas szintű gyermeknapközit. A bölcsődére nagy szükség mutatkozik Békésen. A jelenlegi 140 férőhelyes bölcsődei ellátásban, 140 helyett 176 gyermek részesül városunkban, de még így a maximális kihasználtság mellett is 35 további gyermek várja, hogy ellátásban részesülhessen.

A sikeres pályázati munkát követően a projekt a tervezett ütemben haladt. 2010.augusztus 3-án került sor a támogatási szerződés aláírására, ekkor kezdődött el a közbeszerzési eljárások lebonyolítása, szerződések megkötése, majd a tényleges munka a kivitelezés.

A fejlesztés eredményeként az új bölcsődében játszóházas bölcsődekóstolgató, Baba-mama klub, játszócsoport, valamint fejlesztő csoport jön létre. Az új bölcsőde megfelelő működéséhez szükség lesz plusz 4 új munkaerőre is, így a bölcsőde megfelelő színvonalon tudja biztosítani a gyermekek számára az ellátást. Ez nemcsak a hatékonyabb működtetést teszi lehetővé, hanem emeli a nevelés-oktatás színvonalát is.

Az épületben 2 gondozási egység van, négy-négy csoportszobával, konyhával mosókonyhával. A gondozási egységhez egymástól elkülönített udvarok kapcsolódnak.

A minőségi oktatás feltételeinek megterméséhez szükséges eszközökre, továbbá speciális fejlesztő játékok beszerzésére is sor került. Szeretnénk a kiemelkedő hivatás szemléletű dolgozói csapatot egy pszichológus és egy dietetikus munkaerővel is gazdagítani.

Úgy gondolom, hogy mai, rohamosan átalakuló világunkban fejlesztések nélkül egyetlen település versenyképessége sem garantálható. Büszkén jelenthetem ki, hogy Békés város az elmúlt 5 évben ebből a szempontból kiállta a próbát. Még büszkébb vagyok viszont azért, hogy 2 éven belül immár másodszor adhatunk át az oktatás céljait szolgáló, a kor igényeinek megfelelő létesítményt.

Talán soha nem volt ennyire fontos, hogy megmutassuk: oktatási rendszerünk a legalsóbb szintektől kezdve is állja a versenyt, hogy a békési szülők helyben is megtalálhatják a gyermekeik számára legoptimálisabb feltételeket.

Egy önkormányzat a mai viszonyok között leginkább így töltheti be hivatását. Hiszen a legtöbb család, gyermek számára egyre inkább megnő az oktatási intézményekben eltöltött idő jelentősége, az itt végzett munka minősége. Hiszem, hogy a most átadásra kerülő bölcsőde is sok szülőnek segít majd az újra történő munkába állásban, elhelyezkedésben. Fontos, hogy ezek a szülők biztonságban tudhatják gyermekeiket városunk valamennyi oktatási intézményében.

Tisztelt Vendégeink, Békésiek, azt hiszem ezek után nem maradt más hátra, minthogy immár valóban átadjuk e- csodálatos létesítményt eredeti céljának s egyúttal kis lakóiknak. Tartsanak velem hát most, s a szalag átvágása után tekintsük meg közösen városunk új büszkeségét.

De mindezek előtt hadd mondjak köszönetet mindazoknak, akik -stílszerűen szólva- bábáskodtak új bölcsődénk születésénél.

Elsősorban az LBL Kft-nek, Bánfi Zsolt tervezőnek és Miklós Melinda műszaki ellenőrnek, akik formába öntötték elképzeléseinket. Köszönöm a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályának munkáját, közülük is név szerint Barna Barbara és Gál András segítségét. Köszönet illeti Jákli Jánosnét és a közmunka program résztvevőit, akik a tereprendezésben, takarításban vállaltak komoly szerepet, de itt szeretnék köszönetet mondani a környező lakosságnak is, akik együttműködéssel és türelemmel kísérték az itt folyó munkálatokat.

Azzal kezdtem, hogy, bizony sokan, sokfelől jöttük ide, ki-ki a maga emlékeivel, érzéseivel. De elmenni már nem így fogunk, hiszen a mai nappal mi is ismét gazdagodtunk, ki egy élménnyel, ki egy képpel. Kívánom, hogy vigyük ezt el magunkkal, vigyük el, mert most különösen nagy szükségünk van erre: az alkotás, a megvalósuló álmos örömére. Ilyen és ehhez hasonló sikereket kívánok a jövőben valamennyiünknek.

Köszönöm, hogy meghallgattak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!