A protestánsok ünnepe: október 31.

A reformáció a katolikus egyházi élet megújítására tett kísérlet, amely vallási és politikai okok miatt kettészakította az addig egységes katolikus egyházat. A reformáció nyomán a 16. században létrejött új vallási közösségeket protestáns egyházaknak nevezzük. A reformáció kihívására adott katolikus válasz az ellenreformáció, a katolikus egyház belsõ, a pápa ellenõrzése mellett végrehajtott megújítása.

Az egész folyamat Lutherrel kezdõdött el. Martin Luther (Luther Márton) 1483-ban született a németországi Eislebenben. Jogásznak tanult, de egy élmény hatására szerzetesnek ált, és belépett az Ágoston-rendiek erfurti kolostorába. Teológiát tanult, egyetemi tanár lett Wittenbergben. 1511-ben Rómában járt, ahol megdöbbenve látta a papok elvilágiásodását. A Szentírás olvasása során arra a meggyõzõdére jutott, hogy az ember egyedül hit által üdvözülhet (kerül a mennybe), nem pedig az egyházban végzett jócselekedetek által.
1517. október 31-én kitûzte a wittenbergi vártemplom kapujára azt a 95 pontból álló vitairatát, amellyel a kora egyházi gyakorlatának több pontját bírálta. Azon háborodott fel, hogy egy Tetzel nevû dominikánus szerzetes bûnbocsátó cédulákat árusított. A katolikus tanítás szerint a purgatóriumban (tisztítótûzben) kell szenvedniük a lelkeknek a földön elkövetett bocsánatos bûneikért. A „búcsú” fejében, amelyet pénzen is meg lehet váltani, a hívek bocsánatot kaptak a pápától bûneik egy részére. Luther felfogása szerint a bûnbánat egy belsõ, erkölcsi folyamat, amelyet az akkori egyház gyakorlatában áldozatok és cselekedetek pótoltak. A Bibliára hivatkozva hogy bûnöket egyedül Istennek van joga megbocsátani, és õ búcsúcédula nélkül is megteszi ezt.
Tételei gyorsan elterjedtek, hamarosan Rómába is megidézték, de oda nem ment el. A pápai követ elõtt megtagadta tanításai visszavonását. Egyúttal az összehívandó egyetemes zsinathoz fellebbezett. 1919-ben a lipcsei hitvitán a pápa elsõbbségét cáfolta. Mivel mindezt könyvben is nyilvánosságra hozta, 1520-ban megérkezett hozzá a kiátkozó pápai bulla, amelyet elégetett. Ezzel kiközösítették a római katolikus egyházból, és megszakított Rómával minden közösséget. „Az egyház babiloni fogságáról” írott mûvében azt kifogásolta, hogy az egyház az igazság rabtartója a hét szentségrõl szóló tanításával.
1521-ben V.Károly császár Wormsba, a birodalmi ülés elé idézte Luthert, akinek menlevelet is adott. Tanait nem vonta vissza, erre törvényen kívül helyezték. A megöléstõl fejedelme, Bölcs Frigyes mentette meg, aki Wartburgban rejtegette a volt szerzetest. Itt fordította németre az Újszövetséget, majd elkészült a teljes Biblia német fordításával. A wittenbergi nyugtalanságok idején oda utazott, és személyesen vette kézbe a város reformációját. Nem mindent tett a legszerencsésebben. VIII.Henrik angol királlyal szembeni vitájában nyers kifejezéseket használt, a király a reformáció ellen fordította. A német parasztháború idején a lázadók kiirtására szólított fel. Merev hajthatatlansága miatt nem sikerült közeledni az úrvacsora kérdésében Zwinglivel az 1529-es marburgi hitvitában, így a svájci reformáció saját utat járt be. 1546-ban hunyt el.
Luther munkássága hatására, a könyvnyomtatásnak köszönhetõen a lutheri reformáció gyorsan terjedt, és a fejedelmek nagy része bevezette országában a hitújítást. A megújult egyházakat evangélikus vagy más szóval lutheránus egyházaknak nevezzük. Az egyházak vagyonát a lutheránus hitre tért fejedelmek és királyok szerezték meg országuk területén.
A lutheránus egyházak fõbb tanításai:
- sola gratia – egyedül a kegyelem által, jócselekedetek nélkül fogad el bennünket Isten.
- sola fidei – egyedül a hit üdvözít Isten elõtt.
- sola Scriptura – egyedül a Szentírás a hit forrása.
- solus Christus – egyedül Krisztus által kerülhetünk közel Istenhez.
- az egyház feje Jézus Krisztus és nem a pápa.
- a katolikus misébõl csak azt tartották meg, amit a Bibliával egyezõnek gondoltak.
- nemzeti nyelvû istentisztelet és igehirdetés.
- két szentség: keresztség és úrvacsora, úrvacsora kenyérrel és borral
- közvetlen, állandó kapcsolat van Isten és az ember között, nincs szükség a papok közbenjárására.
- a lelkészek házasodhatnak
A lutheránus egyház kiépülése után háború indult a katolikus és a lutheránus német államok között, ezt nevezzük vallásháborúnak. 1529-ben a lutheránus rendek a Birodalmi Gyûlésen tiltakoztak az ellen, hogy a császár a hitvallásuk visszavonására akarta kényszeríteni õket. Innen az elnevezés: protestáns. (pretestatio=tiltakozás). 1530-ban Luther és munkatársai az Augsburgi Hitvallás nevû hitvallási iratban foglalták össze hitük fõbb tételeit. A hosszú vallásháborúnak az 1555-ös augsburgi vallásbéke vetett véget. A dokumentumban a katolikus és a lutheránus rendek leszögezték: cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás). A fejedelem dönthet a vallása felõl, és a tartomány lakossága köteles azt követni. Aki ezzel nem ért egyet, bántódás nélkül kivándorolhat. A dokumentum hátránya, hogy nem esett szó pl a reformátusok jogairól. Lutheránus lett az északnémet államok nagy része, Skandinávia, a Baltikum, Magyarország egy része (szász vidékek), Ausztria.
A reformáció a 16.században már több ágra szakadt, amely folyamat a mai napig tart. Minden protestáns hálás szívvel emlékezik viszont ezen a napon 1517-re.