Vámos lászló ünnepi beszéde:
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Ismét egy ünnepnaphoz érkeztünk, s óhatatlanul fölmerül az emberben ilyenkor az az érzés: csak nehogy elcsépeltté, szürkévé, megszokottá váljanak ünnepeink. Ne megszokásból menjünk ünnepelni, hanem ekkor valóban az adott ünnep szentségére gondoljunk, éljük azt át.
Amikor az a megtiszteltetés ért, hogy én szólhatok Önökhöz, az előző gondolatokon és ezzel párhuzamosan augusztus huszadika gyökerein kezdtem el tűnődni. Rá kellett jöjjek mennyi minden kapcsolódik történelmünkben ehhez az időszakhoz, augusztus közepéhez. Hogy egy néhány példát említsek, 555 éve, agusztus 11-én hunyt el Hunyady János, a törökverő, Európa megmentője, kinek tiszteletére a világban kondulnak a harangok minden délben. Augusztus 15-én van Nagyboldogasszony napja, Szűz Mária mennybemenetelének katolikus ünnepe. Ő a magyarok Boldogasszonya, a csángók Babba Máriája.
Egyes történészek véleménye szerint Augusztus 16-án kötötte meg a hét vezérünk a vérszerződést Etelközben.
És következzék augusztus 20. Mi is jut eszünkbe augusztus 20-ról? Legtöbbünknek azt hiszem Szent István, az államalapítás, az alkotmány és természetesen az új kenyér.
Ha egy kissé elmélyedünk küzdelemmel teli történelmünkben, akkor Istvántól kell elindulnunk. Mivel ma Vajk napja van, itt illik megemlítenünk, hogy Vajkként látta meg a napvilágot. A Koppánnyal is megvívott – dilemmákat is felvető – csatáját követően István Királlyá és római, (vagy másként európai) keresztény államalapítónkká vált. I. István uralkodása idején augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot. Ekkor tartották az úgynevezett törvénynapokat. Szinte misztikus egybeesésként épp ezen a napon, 1038 augusztus 15-én halt meg. I. László királyunk avattatta szentté 1083-ban, néhány nappal később, augusztus 20-án. Szent István kapcsán feltétlenül ki kell térnünk a Szent Jobb történetére is. I. Istvánt a Szent István Bazilikában temették el, ám a halála utáni – az ősi hithez ragaszkodó – lázadások alatt a testét elrejteni akarók vették észre, hogy jobb keze teljesen sértetlen maradt. E Szent Jobbot ugyancsak 1083-ban Szent László helyezte el méltó körülmények közé. Ám a történelem viharai sokfelé sodorták az évszázadok alatt. Az Aranybullában (1222-ben) rendelkeztek először a tiszteletéről. A Szent Jobb hosszú hányattatását követően Raguzában (ma Dubrovnik) kötött végül ki. Mária Terézia talán az 1764-es, a székelyek madéfalvi lemészárlása miatti lelkiismeret furdalásának következményeként is 7 évre rá, 1771-ben hozatta haza ismét Magyarországra. Ekkor elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának ünneppé tételét.
Később, 1818-ban Ferenc császár engedélyezte Szent István kézereklyéjének a budai várhegyen történő körbehordozását, azóta kisebb megszakításokkal a körmenet hagyománnyá vált. Az 1920-as évektől egy hetes ünnepségsorozatot rendeztek Szent István tiszteletére, de a háború utáni kommunista rezsim feledtetni szerette volna az államalapítót. Helyette beerőltette a köztudatba az "alkotmány ünnepe" kifejezést, ami szerencsére mára már teljesen elveszítette aktualitását – lévén új alkotmányunk.
De hogy kerül a kenyér az asztalra?
Mert ahogy a bevezetőben is említettem, augusztus 20-ról az "új kenyér ünnepe" is eszünkbe jut. A kenyéré, amely a legtöbb nemzet tudatában, - de talán a magyarságéban még inkább - kultikus szerepet tölt be. Hát még a békésiekében, akiknek ősei - az Alföld adottságai okán is - a kenyérgabonát, a búzát, a kenyeret nagy, nagy tiszteletben tartották, tartják.
Őseink már a honfoglalás korában magukkal hozták az akkori kenyeret, amely afféle lepénykenyér lehetett. Az évszázadok alatt alakult ki a messze földön híres, magas sikértartalmú búzából készült magyar kenyér, amelyből nagyanyáink a kemencében a nagy cipót megsütötték, hogy az kitartson hosszú napokig. Az abból szelt kenyérrel indultak útra nagyapáink dolgozni, erről szól Péter Erika verse is, mely számunkra a gyermekkort idézi vissza:
"Alkonytájt, ha hazajött nagyapám,
Hosszúra nyúlt árnya kísértetet játszott a folyosó falán.
Minden nap oly izgatottan vártam,
az üveg mögül lábujjhegyen kukucskáltam.
Tudta jól, hogy nézem az ablakot, elébe szaladok,
hogy majdnem hasra esem,
várakozva lesem, mit rejt hátizsákja,
s felteszem a kérdést – Van-e madárlátta?-
Barna, száraz, picike katona,
Ez volt akkor a királyi lakoma.
Egy falatnyi madárlátta kenyér,
mit a kérges tenyér nyújtott felém.
- Gyere kicsim, egyél! -
E nosztalgikus sorok után érdemes egy néhány szót arról ejteni, mikortól is került augusztus 20-a ünnepéhez az új kenyér?
A korabeli írások arról tanúskodnak, hogy az 1818-as első Szent Jobb körmenethez fokozatosan kapcsolódtak hozzá az aratónapok. Később Darányi Ignác, a századforduló földművelésügyi minisztere rendelte el, hogy augusztus 20 legyen egyben az Új kenyér ünnepe is. Azóta minden évben épp úgy ünnepeljük szent kenyerünket, mint ahogy Szent Istvánt.
Ám nem telhet el úgy ünnepi összegzés, ha nem készítenénk némi számvetést is ekkor. Mert az ünnepnek, a hozzá kapcsolódó mondanivalónak valamit a mának is kell üzennie.
Szent István erős Magyarországot akart építeni, s talán ehhez túl kemény eszközökhöz is folyamodott. De akár István, akár Koppány aspektusából nézzük tény, hogy a végeredmény valóban erős Magyarország lett. Habár feldúltak a tatár hadak, újra erősek lettünk. A törököt megállítottuk, nagy árat fizettünk érte, de megmaradtunk. Az osztrák és az orosz dúlásokat is megsínylettük, de megmaradtunk. Trianon térdre rogyasztott bennünket, ám mielőtt felállhattunk volna jött a világháború és a nemzetpusztító kommunista rezsim. Úgy gondoltuk 1990-ben, fellélegezhetünk. Szabadon ünnepelhettük ugyan ismét augusztus 20-at is, de az idő csak telt és telt. Ma, 21 év után sajnos nem lehetünk elégedettek. Az ország ismét idegen érdekektől függ, a földjeink veszélyben, a kenyerünk veszélyben, a magyar ember megélhetése veszélyben.
Ismét eljött hát az idő, hogy alapjaiban gondoljuk újra a nemzetstratégiát. Amiért őseink több, mint egy évezreden át küzdöttek a Kárpát-medencében, vérüket adták érte, mára háború nélkül is elveszni látszik. Meg kell hát keresni a kapaszkodót, kikkel is érdemes barátkozni, merre kell nyitni, mi lehet a jövő? Hogyan is tehetjük helyre a gazdaságot? Az kiút-e, ha az egyik únió után egy másik mond meg mindent? Mit termelhetünk, mit termeszthetünk, és mennyit? Mert föl lehet tenni a kérdést: ez ma itt az István által áhított erős Magyarország?! Tudjuk a választ, nem! A 24. órában járunk, a hazánk, nemzetünk veszélyben. Fogyunk, mert saját hazánkban sok minden előrébbvaló, mint a magyar nemzet érdekei. Sokkalta jobban kell támaszkodnunk a múltunkra, hallgatnunk kell ősinkre, tudnunk kell kik a rokonaink, kikkel együtt lehet valami mást, jobbat és nagyobbat alkotni. Össze kell fognunk elszakított testvéreinkkel, együtt jóval nagyobb súllyal mehetünk előre, lehetünk újra erősebbek. A "fejlett nyugat" semmilyen áldozatot nem fog megköszönni, ráadásul az ő csillagzatuk is leáldozóban az öngyilkos liberalizmus miatt. Nézzünk körül a világban ősi hittel, és megtaláljuk a csillagot és az utat. Kis közösségektől kiindulva a nagyobbakon át a nemzetig. Csakis együtt!
S ha ez sikerül, akkor újra igazán önfeledt és szabad az ünnep, akkor a kenyér íze is a régi lesz!
"A Babba Mária című dal gyönyörű soraival búcsúzom:
A föld, az ég, a Nap, a Hold
A tűz, a víz, a csillagok
A fák, a szél, az állatok
Az ördögök, az angyalok
…
Az éles kés, az asztalod
A friss kenyér, az illatok
A hús, a vér, az asszonyod
A kisfiad, az otthonod
Ez mind én vagyok
Szép és szabad vagyok
Magyar vagyok
A tiéd vagyok"
