Húsvétot mindig az els? tavaszi telihold után ünnepelték meg. Malakiás próféta az „igazság napjáról” ír könyvében (Mal 3,2), ezért a Napot a kései zsidóság messiási szimbólumként értelezte. Kés?bb, a kereszténység államegyházzá válása id?szakában nem volt nehéz „összeházasítani” a pogány napkultuszt a zsidó-keresztény messiási jelképpel, és ennek következtében került december 25-re Jézus, a mi világosságunk születésnapja.
A zsidók ünnepi naptára mögött isteni bölcsesség lakozik. Az üdvtörténet eseményeit úgy érdemes végiggondolni, ha azt az egész évre egyenletesen elosztjuk, ahogy ez van a mi keresztyén egyházi naptárunkban is. A zsidóknál mindez hasonló. A keresztyén egyház a sátoros ünnep kivételével átvette a másik két nagyobb eseményt, igaz, azok értelmét módosította. A sátoros ünnep az engesztelés napjával összefüggésben szerepel, de mivel a Zsidókhoz írt levél is beszél arról, hogy a Jom Kippur már betöltetett Nagypénteken, ezért ezt felesleges külön megtartani. Jézus születése id?szakában a zsidó ünnepeket er?s végid?-váradalom járta át. Különösen érvényes ez a páskára is. Jézust egyesek Illésnek tartották, aki a Messiás útkészít?je lesz. A végid?k várása mellett er?sen élt a zsidókban a szabadság iránti vágy. Róma erejének demonstrálására Pontius Pilátus minden évben Jeruzsálembe utazott, hogy kézben tartsa az irányítást, bármilyen megmozdulást leverhessen. Ezért tudták könnyen elérni a római helytartót a Jézus életére tör? zsidó írástudók. Az utolsó vacsora napja minden bizonnyal Kr.u. 30. április 7. volt. A Mester tanítványai körében egy nappal korábban fogyasztotta el a húsvéti vacsorát, amelyen ? volt az igazi húsvéti bárány a kenyér és bor mellett. Ezzel is arra utalt, hogy ? Istennek ama báránya, aki elveszi a világ b?neit (Jn 1,29). Miközben Jézus a haláláról beszél, a tanítványok azon tanakodnak, hogy ki milyen pozíciót tölt be Isten országában. Az evangéliumok nem hagynak kétséget afel?l, hogy mekkora volt a csalódottságuk, amikor a Mestert elfogták, megkínozták, és halálra adták. Ennyi lett volna? Ennyi?
A fordulat a harmadik napon történt meg. Az asszonyok és a tanítványok el?tt megjelen? Feltámadott a halál felett aratott diadal jele, Jézus Krisztus istensége azok számára is nyilvánvaló volt, akik eddig csak a tanítót látták benne. A vasárnapi feltámadásnak is megvan a maga jelent?sége. Isten a hét els? napján kezdte el a teremtést, és szombaton fejezte be, err?l számol be a Teremtés könyve. Az új szövetség alapja, hogy a keresztények új teremtések, az újjáteremtés elkezd?dött. János apostol az „Úr napján” kapta els? látomását (Jel 1,10), és a gyülekezet is vasárnap tartotta f? istentiszteletét (1Kor 16,2; ApCsel 20,7).
Az újszövetségi keresztyének számára tulajdonképpen minden vasárnapi istentisztelet húsvéti alkalom, hiszen Krisztus feltámadására emlékezünk és ezért adunk hálát az istentiszteleten. Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, hogy miként ünnepelt az ?segyház. Az írások magyarázata és az apostoli tanítás mellett fontos szerepe volt a kenyér megtörésével egybekötött szeretetvendégségnek. Az úri vacsorában „az Úrnak halálát hirdetjük, amíg el nem jön (1Kor 11,25). Itt tehát egybefonódik a múlt és a jöv?, az emlékezés, és a Krisztus-várás. Ezért az ?segyházi istentisztelethez szervesen kapcsolódik a boldog kiáltás: „Jövel, Uram, Jézus!” Pál apostol arról is beszámol, hogy ez miként hangzott a jeruzsálemi gyülekezet szájából: Maranatha (1Kor 16,22).
Valódi vallási forradalom volt a kegyes zsidók számára, hogy a kereszten kivégzett Jézust mennyei Úrként imádják. A keresztyénség gyorsan kin?tte zsidó kereteit, és a Feltámadott Úr missziói parancsát követve eljutott a Föld végs? határáig. De egyházi évünk csúcspontja továbbra is a Húsvét, ahol az értünk áldozott páskabárányra emlékezhetünk.
Mucsi András
presbiter