MAGYAROK, Tisztelt honfitársaim, Nemzettestvéreim !
Úgy hiszem, mi, akik ma eljöttünk ide, mondhatjuk, lelkileg, érzelmileg kötődünk e naphoz. Mindennapjaink, életünk részét képezi a tudatos cselekvés Hazánkért. Mélyen gyökerező szálakkal kötődünk az anyaföldhöz, annak hagyományaihoz, történelméhez, édes anyanyelvünkhöz, mindahhoz, amit úgy hívunk: Magyar, s mindahhoz, ami megmaradt nekünk Nagy-Magyarországból… 92 évvel ezelőtt, 1920. június 04-én 16.30 perckor az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között a lényegében csak erre az alkalomra kinevezett Simonyi- Sem Adam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastélyban a Trianoni békeszerződést. Korábban is voltak a Magyarság életében igen komoly tragédiák, mint például 1241 Muhi 1526 Mohács, de egyik sem volt annyira tragikus és teljesen megalázó a magyar népre és a magyarságra nézve, mint a Trianonban aláírt paktum. Mert mi a mai napig nem tekinthetjük békeszerződésnek az ott aláírtakat. Azért sem mert külső ellenségeinket a belső ellenségeink is óriási erővel igyekeztek és igyekeznek a ma napig is támogatni. Az elmúlt 92 év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy 1920. június 4-e óta Nemzetünk testét titkos férgek fogai rágják.
Az aláírás legnagyobb nemzeti katasztrófánkat idézte elő, amely mind a mai napig kihat az egész magyarságra, amely jelenleg is változatlanul kíséri végig a magyarság mindennapjait. Olyan szerződés ez, amely nemzetünket végső bukásra kárhoztatja, amiből nem tudtunk azóta sem felállni. A szerződés következményeként a Magyar Királyság elveszítette területének több,mint kétharmadát, lakosságának 64 %a-át !! 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Mindezek mellett azonban Magyarországot súlyos hadisarc megfizetésére is kötelezte. Gazdaságunk elvesztette ásványlelőhelyeit, fáját, szenét, olaját, érceit, szinte minden nyersanyagát. Jól működő gazdasági kapcsolatok szűntek meg. Nyersanyag-lelőhelyek nélkül maradtak gyárak, üzemek. Nehezítve az amúgy is súlyos helyzetet, az ezeket összekötő vasútjaink, főútjaink jelentős része is a határ túloldalára került.
Ennél talán még súlyosabbak azok a következmények, melyek magukat a magyarokat sújtják. Alacsonyabb kultúrájú közegbe került 3,5 millió magyar, akiknél magas volt az írni-olvasni tudók aránya, szemben a szomszéd nációkkal. Testvéreink a beolvasztási kísérletek alanyaivá, az idegen hatalmak ellenségeivé váltak. Meg kellett, sőt a mai napig meg kell küzdeniük nyelvükért, hagyományaikért, sokszor puszta létükért. Családokat szakítottak szét, városokat, falvakat vágtak ketté. Az elszakított területekkel meggyengült kapcsolat miatt elvesztettük kultúránk nagy darabját. Az utódállamokban az eltépett magyarságot vallási, gazdasági és kulturális téren a legirtózatosabb módon üldözték és üldözik a mai napig is, noha a békeszerződésben biztosították kisebbségi jogait. A mai napig él a Benesi dekrétum, a mai napig sem tudjuk hány Magyart öltek meg a Délvidéken 30 ezer 40 ezer, vagy még több. Hány embert hurcoltak a ,Gulágokra, és azt sem tudjuk hány Magyar embert temettek a Duna delta tömegsírjaiba? Csak azért mert Magyarok voltak.
De erről beszélni a mai napig is szinte bűnnek számít. Elvesztettük magyar testvéreinket! Trianon bukás. Egy nemzet bukása, olyan bűnért, amit el sem követett. Az I. világháborúba belesodort, nem is szuverén állam népét büntetik kollektívan. De Magyarországot meg is köpködték, amikor keresztre feszítették. Trianon itt él velünk. Itt él bennünk. A magyarok pesszimizmusában, görcsösségében, fél-lelkesedésében, megtorpanásában, gyávaságában. Trianon beleivódott zsigereinkbe, minden igaz Magyar szívébe mélyén gyökerező fájdalom ez. Egy olyan országban élünk, amelynek 92 éve levágták karjait, levágták lábait. Megnyomorították, nehogy fel tudjon állni valaha is. Ezért ez az ország Csonka-Magyarország. A múltat megszenvedtük, azóta is viseljük a gyászt! Trianon 92 éve mindig jelen volt és jelen van életünkben. De érdemben soha nem volt jelen a közbeszédben. És nem volt jelen a külpolitikánkban, a diplomáciában. Visszafojtása a nemzet lelkét és testét betegítette meg.
A Trianon-kérdés kezelésével magunkat gyengítettük évtizedeken át, amivel mások visszaélhettek. Vissza is éltek. Láthattuk, és szinte fizikai fájdalomként érezhettük újra 2004. december 5-én az eredményét. A csúfos népszavazáson, ahol a bal-liberális oldal és az általa irányított médián keresztül félrevezetett embertömegek saját magyar testvéreinket tagadták meg, testvéreinket, akik mint egy fűszálba kapaszkodtak volna belénk. Testvéreinket, akiket a történelem amúgy is kisemmizett, megalázott, megvert. Fájó kimondani, de sajnos igaz: az is nagydolog hogy, ma itt vagyunk; hogy ma itt lehetünk, és közösen emlékezhetünk. Tudvalevő ugyanis, hogy 1945 után tabu volt a trianoni békediktátumról és annak súlyos magyar következményeiről beszélni. Sajnos, sokszor, sok helyen még ma is az…
Az internacionalizmus cégére alatt nagyon sokáig bűn volt nyíltan felvállalni, és kihangsúlyozni a nemzeti hovatartozást, magyarságunkat. A "népek barátsága" és a szocialista jövő építése közben pedig Trianont említeni egyenesen rendszerellenes cselekedet volt. Ahogy ma is vannak sajnos olyanok, magukat magyarnak vallók (!), akiknek szemében szálka, ha valaki büszkén felvállalja magyarságát… Tudjuk azonban, hogy a magyarországi lakos, és a magyar ember között nagyon nagy a különbség…
A történelemkönyvek vonatkozó fejezeteiből fontos tényeket hagytak ki, vagy éppen ferdítettek el. A tanítás korlátozott, és csekély információkat közölt, és közöl ma is legnagyobb nemzeti katasztrófánkról. Wass Albert, Trianon áldozatává vált irodalmárunk munkásságát ma már meg-megtalálhatjuk a könyvesboltok polcain, de rehabilitálása mind a mai napig nem történt meg. Vagy vegyük csak a közelmúlt történéseit. Nyírő József Székely földön történő végtisztességének megalázását, meggyalázását. Nyírő Józsefet fasisztának nevezték magukat Magyarnak tartó titkos férgek. Szerintem ilyenre csak idegen szívűek lehetnek képesek. Ez a temetési szertartás is hatásosan bizonyította, azt hogy, a mai napig mennyire félnek, mennyire félnek egy régen elhunyt ember hamvaitól, mennyire félnek szellemiségétől, vagy csak az IGAZSÁGTÓL ? Erre csak egy válasz lehetséges, félni csak a bűnösök szoktak.
Napjainkban lehetünk Csonka-Magyarország hűséges alattvalói, a kiváló fogyasztó, a média kedvence, a globalizált nyáj névtelen tagja… egyszóval: az Európai Unió mintapolgára. Azé a "nincs is országé", ahol ma a törvényesség jegyében magyar testvéreinket uniós tagállamokban tartják rettegésben, verik agyon, tiltják be nyelvhasználatukat, nem engedélyezik ünnepeink megtartását, korlátozzák magyarságukban, illetve vagyunk mi is másodrendű állampolgárok a saját csonka HAZÁNKBAN. Ezt a csonka országot meg kell erősíteni lélekben és szolidaritásban egyaránt, mert csak akkor jöhet el a felemelkedés és a jelenlegi helyzetből való kilábolás. A magyarság nemzettudata romokban hever. Ellenségeink sem tehettek volna rosszabbat a nemzet ellen, mint ahogyan az elmúlt időszakban regnáló elnyomó hatalom urai és kiszolgálói tették. Nagy felelősség nehezedik tehát a vállainkra, hogy ezt a nagyon nehéz, de lélekemelő feladatot tovább vigyük. De olyan kereszt ez, amelyet cipelni nem teher, hanem büszke kötelesség. Ellenszélben, sokszor keserű támadások kereszttüzében kell vállalnunk ma a küzdelmet magyarságunkért. Ezt tettük akkor is, amikor Békés városában öt évvel ezelőtt átvettük a Magyarság egyik ősi jelképét az Árpádsávos zászlót, ezt tettük kettő évvel ezelőtt amikor felavattuk a kettős keresztet és az emlékművet, itt a honfoglalás parkban és ezt tesszük most is amikor városunk határában a Békés helységnév tábla Székely rovásírással is felállításra került minden a városba ki és bejövő úton.
Kívánom minden tisztességes Magyar embernek, hogy szívében és tetteiben ne csak a Magyar, hanem a Magyarság iránti tisztelet és szeretet is lobogjon.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
