Kiemelt partner lesz a Partner Gumicentrum KFT!


Kürti Sándor vállalkozása az ország egyik legnagyobb forgalmazójának termékeit is kínálni fogja.

Februártól a békési Partner Gumicentrum KFT lesz a Gumiflex KFT országos láncának helyi kiemelt forgalmazó partnere – tudtuk meg a cégvezetőtől.

Kürti hírportálunknak elmondta, hogy Délkelet – Magyarországon és reményei szerint a határon túl, Nagyszalonta és Nagyvárad térségében áll majd rendelkezésére a Gumiflex KFT kínálatával is vásárlói számára, akik ipari, mezőgazdasági vagy földmunkagépekhez, lakossági járművekhez, gépekhez is biztosan megtalálják a megfelelő gumit, felnit vagy szerelési anyagokat.

Az együttműködéssel nagyobb, folyamatosan feltöltött, azonnali raktárkészlettel állnak majd rendelkezésére, akár igény szerint a térség gumijavító műhelyeinek is. A nagyobb forgalommal nagyobb árukészlet és a választék bővülése is együtt fog járni, így újdonságként a MITAS termékcsoporthoz tartozó CULTOR márka is jobban elérhetővé válik a ipari és mezőgazdasági gépek számára!

Kürti Sándor hangsúlyozta, hogy még kedvezőbb árakat szeretne biztosítani a Délkeleti és határon túli régióban vásárlóinak

Partner Gumicentrum KFT

Békés, Szent Pál sor.1

Tel: 06 66 411 798

Tel: 06 30 207 8949

Web: partnergumi.hu

Facebook/partnergumicentrum

Emai: partnergumi@gmail.com

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!