Dankó Béla országgyűlési képviselő sajtóközleménye:


A nyári szünetben is főtt ételt kaphatnak a rászoruló iskolások

A vakáció kezdete nagy öröm a diákságnak, ám gyakran nagy gond a nehéz anyagi helyzetben élő családoknak- kezdte tájékoztatóját Dankó Béla, Békés megye 2.sz választókerületének Fideszes elnöke.

A rendszeres iskolai étkeztetéssel biztosított napi egy főtt ételt a nyári szünetben sok család sajnos nem tudja előteremteni, ezért a Kormány ebben az évben is jelentős keretet, mintegy 2,4 milliárd forintot különített el erre a célra, melyből legalább 44 napon keresztül, 1200 településen oldják meg a nyári gyermekétkeztetést. A pályázat kedvezményezettjei azok a szociálisan rászoruló gyermekek, akik gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.

A választókerület települései kiemelkedő eredménnyel vettek részt a projektben- mondta el a képviselő-, hiszen 65.449 adag, két fogásos meleg ebéd kiosztására nyílik lehetőség a településeken. A pályázatot komoly előkészítő munka előzte meg, mely során nem csak az igényeket kellett felmérni, de a főzést is meg kellett szervezni. Az ebédek elkészítésekor fő szempont volt, hogy egészséges és lehetőleg helyi nyersanyagokból készült ételhez jussanak a gyerekek. A programhoz a 2.sz választókerület települései mintegy 53.601.560 forint állami támogatást kaptak.

A nyári gyermekétkeztetés mellett számos település táborok, napközbeni napközis ellátás szervezésével is segíti a rászoruló családokat. – zárta beszámolóját Dankó Béla.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!