Veretlenül menetelnek a Gladiátorok!


A győzelmi babért a BSzSK aratta le! Békési SzSK - MEAFC: 98-56 (25-12; 24-16; 17-18; 32-10)

Az NB.II B Keleti csoportjának tavalyi bajnokcsapata érkezett szombaton Békésre. A MEAFC ugyan az eddig lejátszott 10 meccséből csak 6-ot nyert meg, s így a középmezőnyben található az idei bajnokságban, de a technikai tudásukat nem becsülte le a Békési SzSK. Sőt mindenki egy szoros mérkőzésre számított. Két ponterős játékosunk a kispad mellett nézte végig a meccset: Bojan Risimic láb-, míg Nikola Solevic kézsérülése miatt át sem öltözhetett. Hogy egy csapat milyen erővel rendelkezik, az pontosan ilyen helyzetben mutatkozik meg. A Gladiátorok megmutatták, hogy bőven van spiritusz, hit, tehetség bennük. A feldobás után az egész mérkőzést a hajtás, a csapatjáték jellemezte. Az egész csarnok, kb. 300 néző igazi örömszurkolásban vehetett részt. Még a büféből is kiálltak nézni a záporozó békési kosarakat.

Minden negyeddel nőtt a békésiek előnye, így a juniorokból is pályára léphetett Vámos László, Nagy Csaba és Molnár Ákos. Ákos két kosaránál volt a legnagyobb ováció a csarnokban, hiszen parádés dobócsel után varrta be élete első pontjait. Ismét jó formában játszott Zsíros Gábor, aki mellé Korcsog György , Farkas Gergely és Csorba Szabolcs dobóteljesítményét téve nagyarányú győzelmet könyvelhet be Balog Vilmos edző. Remekül menetelnek tehát a békési Gladiátorok, hiszen 10-ből 10 mérkőzést nyertek edddig.

Teljesítményük példa azoknak a fiatalabbaknak, akik közül sokan ott voltak a meccsen és minden pillanatot kihasználtak, hogy ők is dobjanak a gyűrűre. Jó nézni őket, hiszen a játék örömét és szabadságát hirdeti minden mozdulatuk. Köszönjük minden megjelent barátunknak a szurkolást, akár a GU-ban, akár a nézőtér bármelyik során ünnepelték a majdnem 100-pontot elérő meccset! Legközelebb Hajdúhadházra utazik a csaptunk 2014.jan.25-én szombaton este 18:00-tól kellene újra győzelmet aratniuk!

Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok!

Zsíros G.: 33/18; Csorba Sz.: 12/3; Nagy Á.: 5; Farkas G.: 14/6; Bere M.: 9/3;

Korcsog Gy.: 14/3; Takács I.: 2; Kis G.: 5/3; Molnár Á.: 4; Vámos L.; Nagy Cs.; Vujadinovic V.

(Erdei K.)

KÉPEK A MECCSRŐL!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!