Nagyot küzdött csapatunk a bajnok esélyes ellen


A Sportbál miatt a hétvégi NBI/B-s találkozót át kellett tenni. Az ellenfél és az MKSZ jóváhagyásával a mérkőzés hétfő estére esett 16 órától. A kedves Szurkolók akik eltudtak szabadulni hétköznap gyorsan a munkából láthatták, hogy mekkora küzdelemre képesek a fiúk.

Jól kezdődött a mérkőzés, a Békésiek szívvel-lélekkel védekeztek kapujuk előtt, Domokos is szép védéseket mutatott be. A 11. percben 6-4-re vezettek a fiúk, de egy ilyen csapatnál nagyobb előnyt szinte lehetetlen volt megkaparintani. A vendégek ziccereket és hátmétereseket hibáztak. Ám nem lehetett egy másodpercre se kiengedni, mert perceken belül már megint egál volt a mérkőzés állása. A 25. perctől azonban nem tudtak gólt lőni az Egriek, viszont a Békés többször is betalált a kapuba, majd Kopcsák gyönyörű befejezésével a félidő végére két gólos előnyt tudhattak magukénak csapatunk(11-9). A második félidő sem hozott könnyebb helyzeteket. A félidő első 15 percében érződött mindkét csapatnál a dekoncentráció. Fej-fej mellett dobálták a gólokat, ám a végjátékban sajnos a vendég csapata összeszedettebben fejezte be támadásait. Végül nagy csatában 19-21-re kaptak ki a tabella élén álló Egertől a fiúk. Csak is dicséret illeti a csapatot, küzdeni tudásból most jelesre vizsgáztak, csak a végjátékban kell koncentráltabbnak lennie a csapatnak. Reméljük a továbbiakban is ilyen határozott védekezéssel sikerül a többi mérkőzésen nyerni.

Békési FKC - SBS Eger Eszterházy SZSE 19 - 21 (11-9)

BFKC: Domokos D., Styop M., Rácz R., Kopcsák J. 5, Kovács A., Lehoczki Á., Molnár S. 4, Kardos R. 3, Felföldi G., Polgár T. 3, Sipeki L. 2, Szudár Cs., Kósa B. 2, Gazsó P.

Eger: Repóth D., Szűcs B. 5, Kiss G. 2, Nyeste B., Szabó P. 6, Szilágyi D., Szabó T. 1, Lezák Á. 1, Kőrizs I., Zalai L. 1, Terenyei Á., Pereverzia M., Kocsis Cs., Padla J. 1, Pálos G. 4. Edző: Csík János

Gávai Ferenc (edző): "Meg érdemli a csapatom a gratulációt, a vereség mindig fájó, főleg így, hogy győzelmi sanszunk volt szinte az egész meccs folyamán. Érdekes dolog ez, nem nyertünk, de sokkal boldogabb vagyok, mint egy sima győzelemnél. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, úgy érzem a csapatom mindent megtett, ez látszott is. Jóval erősebb az ellenfél, ezt tudtuk a mérkőzés előtt is. Voltak sérültjeink is, de mindenek ellenére, ezt csak pozitívan tudom látni, most ha ilyenek maradunk, akkor bármire képesek lehetünk."

Gratulálunk a csapatnak, jó felkészülést kívánunk a szombati Balmazújvárosi találkozóra!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!