Verekedés egy söröző előtt Békésen -


Megjelent: 2014 Március 3. ( Hétfő ) 11:25
Módosítva: 2014 Március 5. ( Szerda ) 07:55
Öt férfit vett őrizetbe a rendőrség, miután egy söröző előtt többen összeverekedtek. A mentők egy férfit szállítottak kórházba, akinek a sérülése az elsődleges információk alapján nem súlyos.

Békésen, a Széchenyi téren egy sörözőben 2014. március 2-án 17 óra körül összeszólalkozott két férfi. Egyikük, a 36 éves békési N. József a vita közben kiment az épületből, majd nem sokkal később hozzátartozóival tért vissza a sörözőbe. A konfliktus az utcán folytatódott, ahol a társaság tagjai többször megütötték, megrúgták azt a férfit, akivel N. József vitatkozott. A 39 éves férfi a bántalmazás következtében megsérült, az elsődleges orvosi vizsgálatok eredménye szerint nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A Békési Rendőrkapitányság a 36 éves békési N. Józsefet és négy társát, a 34 éves N. Tibort, a 29 éves N. Jenő Sándort, valamint a 21 éves Sz. József Gábort, illetve a 19 éves Sz. Richárd Györgyöt őrizetbe vette. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melynek során a rendőrség vizsgálja, hogy pontosan hányan vettek részt a konfliktusban, verekedésben.

VIDEO


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!