Az alapszakasz győztese a BSzSK!


Ez a címe, ez lehet a címe a mostani beszámolónknak. Gratulálunk a BSzSK minden kosarasának és Balog Vilmos edzőnek! Gratulálunk a vezetőségnek és minden olyan személynek, aki valamit hozzátett ehhez az eredményhez.

Huszonkét győzelem van a fiúk háta mögött. Ez csapatmunka volt, a legjobb féléből. A sikerhez vezető úton nem volt megingás, matekozás, latolgatás. Mindenki tette a dolgát, ahogyan teljes erejéből tudta. Ezért is szép a sport világa. Nem számít benne más, mint az megfeszített energia, amit a kitűzött célért beletesznek. Akik nyomon követték az elmúlt szezont láthatták, hogy a békési Gladiátorok egyetlen egy meccset sem vettek félvállról. Az edzések látogatottsága már szeptembertől rendszeres volt. Csak nagyon indokolt esetben hiányozhatott onnan csapattag. ( Egy munkában megfáradt nap után, azt hiszem, páran végig sem tudnánk csinálni egy ilyen esti edzést). Sérülés mellett is ott voltak a játékosok a mérkőzéseken ( lásd Farkas Gerit, akinek még nem gyógyult meg a lába, de nagy az öröm Vámos László negatív eredménye miatt ). Balog Vilmos így egy morálisan is győzelemre hangolt csapatot vezényelhetett. Ugyan Békéscsabán kissé enervált kezdés után csak az első negyed végére sikerült vezetéshez jutni, de ezután a Gladiátorok hamar elhúztak abba a magasságba, amit már csak megtartani kellett. A szívósan védekező csabai csapat megakadályozta, hogy szép összjátékot lásson a közönség. A darabos, fogcsikorgatós, hosszú időn át kosár nélküli mérkőzésen talán csak a TROJKÁK voltak szépek. Meg az öröm. Az öröm, amikor a mérkőzést lefújták. A Békési SzSK csapata a 2013/2014-es szezonban történelmet írt: veretlenül, az első helyen várja a rájátszást. Debrecen, Cegléd, Miskolc- őket kell megverni újra, hogy ott legyünk a végső eredményt eldöntők mérkőzésein. Veretlenségünk jó pozícióban tart bennünket: elég két csapatot megverni, hogy továbbjussunk oda, ahol már a feljutás a tét. A tortát tehát még nem ehettük meg, a konfettit még nem dobálhattuk, és igen, a pezsgőt is maximum csak koccintani vehettük elő. De akik támogatják a célt, akik hisznek abban, hogy ez a csapat képes lesz arra, magasabb osztályban folytassa a következő évtől a versenyzést: biztosan ott lesznek a következő mérkőzéseinken is! Köszönet az eddigi buzdításért, a sok utazásért, a fekete póló viseléséért, a GU tagságért és családi támogatásért!

UI: A békési és csabai játékosok egy jó hangulatú vacsorán zárták a szombatot. Köszönet a szervezőknek!

Békéscsabai KK - Békési SzSK: 71 - 87 (21-25,12-22, 25-27,13-13)

Risimic B.: 24/3; Zsíros G.: 9/3; Csorba Sz..: 10; Nagy Á.: 2; Solevic N.: 30/18; Takács I.: 2; Kis G.: 6/3; Korcsog Gy.: 2; Bere M.: 2; Nagy Cs.; Vujadinovic V.

Játékvezetők: Borgula György, Földi László

Hajrá Békés! Hajrá BSzSK! Szép volt fiúk!

(Erdei K.)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!