Kiskunfélegyházán a Surman Box Club


Jól bunyóztak a Surmanosok

Kiskunfélegyházán a helyi ökölvívó klub rendkívül nívósra sikeredett pofon partit rendezett, amelyen 34 párban léptek kötelek közé versenyzők. A Surman Box Clubból öt versenyző mérlegelt be, de sajnálatosan a serdülő korcsoport 48kg-os kategóriájában Ifj. Antóni Antal számára nem akadt ellenfél így ezen a napon ő nem bunyózhatott.

- Ez kissé sajnálatos, mivel szerettük volna látni, hogy az Utánpótláskorú versenyzők Seregszemléje előtt milyen állapotban van, és ráadásul március 10-14 között a korosztályos válogatottal tölt egy kis időt az Olimpiai edzőtáborban Tatán.

Junior korosztály 48kg-os kategóriában Kovács Erik a helyiek versenyzőjével, Tóth Ferenccel mérkőzhetett meg. Erik azonnal magához ragadta a kezdeményezet és nagy erőket mozgósított a támadásaiban, amely következményében több nagyobb erejű ütés érte ellenfelét, akinek az orra erősen vérezni kezdett. A bíró többször kért orvosi segítséget és végül be is szüntette a mérkőzést, így versenyzőnk TKO-s győzelmét hirdették ki.

- Erik, érzésem szerint nagyon akart bizonytani, és ezért egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetett a lendületbe és így kissé megfeledkezett a biztonságról és a győzni akarás lebegett végig a szeme előtt. Ennek ellenére rendkívül ügyes és sokra hivatott versenyző válhat belőle, csak egy kicsit több türelemre van szüksége. A technikája folyamatos fejlődést mutat, és ez bizakodást mutat az áprilisi Utánpótlás Seregszemle előtt.

Varga Benjamin, a Szegedi Box Klub versenyzőjével, Merész Patrikkal mérhette össze tudását. Benjamin nagy hévvel kezdte a mérkőzést, de a szegedi versenyző rendkívül ügyesen tért ki versenyzőnk támadásai elől. Mind e mellett Benjamin orra is erősen vérzett, ezért a 3. menet végén feladni kényszerültünk a mérkőzést így TKO-s vereséget szenvedett versenyzőnk.

A nap 31., és 32. párjában lépett szorítóba csapatunk két erőssége az ifjúsági korcsoportban. Először Kovács Kristóf 64kg-ban, a szolnoki Farkas István ellen. Kristóf komoly támadásokba lendülve űzte végig ellenfelét, akinek már az első menetre szétesett a védekezése és versenyzőnk minden nagy erejű ütése ült ellenfele testén vagy fején, és egyre kevésbé tudott ellenállást tanúsítani Kristóffal szemben. Ennek megfelelően a 2. menetben győzött versenyzőnk TKO-val.

Surman Zoltán Jr. a csapatból utolsóként lépett szorítóba és a Szegedi Box Klub versenyzője, Faragó Gábor ellen. Zoli rendkívül jól kezdett és az első kettő menetben kétség sem fért ahhoz, hogy ő a mérkőzés esélyese. A második menetben nagyon jól előzte meg ellenfelét és több megrendítő ütés is érte. Továbbá többszöri mélyütésért intette is a vezető bíró. A harmadik menetben versenyzőnk kissé elfáradt és inkább dulakodássá vált az egész menet, de így sem volt kétséges versenyzőnk győzelme, aki egyébként betegen vállalta a megmérettetést és ezzel a hátránnyal is magabiztosan tudott győzni.

A Surman Box Club versenyzői legközelebb egy hét múlva, 2015. március 14.-én Gyöngyösön mérkőznek meg az Északi régiós bajnokság fordulóján!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!