Gyöngyösön járt a Surman Box Club


Sajnos nem az elvártaknak megfelelően zárták a napot versenyzőin!

2015. március 14.-én Gyöngyösön rendezték a soron következő Északi Régiós fordulót, ahol 32 párban mérkőztek meg a megjelent versenyzők. A Surman Box Clubból három versenyző utazott a megmérettetésre. Kovács Erik serdülő korcsoport 48kg, Kovács Kristóf ifjúsági korcsoport 60kg, és Baukó Norbert Elit korcsoport 60kg.

A rendezvény 4. párjában lépett szorítóba Kovács Erik az egri Lakatos Márk ellen. Az egri versenyző gyors lábmunkáját kihasználva, folyamatosan elmozgott versenyzőnk elől, aki nehezen találta így a megfelelő ütőtávolságot, így sajnos pontozásos vereséget szenvedet versenyzőnk.

Baukó Norbert, Horváth Gábor Dániellel mérte össze tudását. Sajnos versenyzőnk nagyon keveset ütött, és azt is igen pontatlanul. Ellenfelünk jól mozgott el az ütések elől és sokszor meg is előzte Norbit. Ennek megfelelően sajnos itt is pontozásos vereséget szenvedtünk.

Harmadik versenyzőnk Kovács Kristóf volt, aki a legutóbbi országos bajnokságon 2. helyezést elérő Dávid SE versenyzőjével, Gyarmati Márkkal találkozott. Az első menet még kiegyenlített volt, de ekkor is talán Kristóf talált több tiszta ütéssel, viszont a második menetre már nem sok esélye maradt ellenfelünknek és több komolyabb tisztaütést is összeszedett, melynek következtében a bíró is számolt rá. A számolást követően az ellenfél sarkából bedobták a törölközőt, így Kristóf TKO-s győzelemmel zárta a napot!

Egyesületünk versenyzői legközelebb előre láthatóan 2015. március 21.-én Kecskeméten lépnek szorítóba a Dél-alföldi régiós fordulóban, ahol a csapat kiegészülve a Tatai Edzőtáborból hazaérkező Antóni Antallal és Soós Alberttel utazik, és csatlakozik hozzájuk előre láthatóan az egyesület csapatkapitánya Surman Zoltán Jr. is.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!