Megfelelő minőségű, egészséges ivóvíz Észak-Békésben is


Várhatóan augusztus végére eléri a 80 százalékos készültséget a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program kivitelezése — mondta csütörtöki ecsegfalvi sajtótájékoztatóján Gajda Róbert.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kifejtette, a projekt fő célja a 66 érintett településen élő közel 300 ezer ember egészséges ivóvízzel való ellátása. Észak-Békésben különösen fontos a beruházás megvalósítása, a projektnek köszönhetően több évtizedes probléma oldódik meg a megyében.

Az érintett településeken jelenleg is működik vezetékes ivóvízellátás, azonban a szolgáltatott víz minősége nem felel meg az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 98/83/EK irányelvnek.

A fejlesztés azért vált szükségessé, mert a Dél-Alföldi régióban hosszú évek-évtizedek óta problémát jelent az ivóvíz arzéntartalma. 1981-ben a Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet (WHO) Békés megyében egy kutatási program keretében vizsgálatokat folytatott, amelynek során megállapították, hogy az akkori határértékek sokszorosa volt a víz arzéntartalma. Ezt követően számos intézkedés történt, amelyek meg is hozták az eredményt. A nyolcvanas évek végére sikerült a térségben – így Békés megyében is – az akkori határértéknek megfelelő szintre visszaszorítani a csapból folyó víz arzéntartalmát.

A projekt megvalósításában négy társulás, összesen 66 önkormányzata vesz részt, köztük 62 Békés, 3 Csongrád és 1 Hajdú-Bihar megyei önkormányzat. A társulások 2012. május 4–én konzorciumi megállapodást írtak alá és 2012. május 18 -án benyújtották a KöFI –hez (Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság) a pályázati dokumentációt.

A Konzorcium neve: Békés Megyei Önkormányzatok Ivóvízminőségjavító Önkormányzati Társulásainak Konzorciuma. A konzorcium elnöke Vantara Gyula.

A beruházás mintegy 38 Mrd forintból valósul meg, melyből 33,8 Mrd forint uniós támogatás, a projekt befejezése 2015. szeptember 30-ig várható.

Az Ivóvízminőség-javító Program megvalósítása sem az önkormányzatokra sem a lakosságra (településen belüli rekonstrukció – pl. házi bekötések cseréje) nem ró többletköltséget.

Kovács Mária, Ecsegfalva község polgármestere kifejtette, hogy a településen 237 folyóméter hálózat megerősítés mellett, 10 db mosató akna kiépítése történik. Ecsegfalva BM EU Önerő Alap támogatásának a mértéke: 10.497.091.- forint.

Dr. Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a fejlesztés eredménye a regionális vízellátó rendszerek összekapcsolása és új víztermelő, valamint víztisztító telepek megvalósítása révén létrejövő Békés Megyei Regionális Vízellátó Rendszer, aminek segítségével az érintett településeken élő mintegy 300 ezer ember számára biztosítottá válik a 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet előírásainak is megfelelő egészséges ivóvíz szolgáltatása. A cél az itt élő emberek életminőségének javítása.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!