Fekécs Sámuel ifiként is az egyéni csúcsok felé tör!


Balog János szakosztályvezető edző beszámolója a Csongrád megyei Súlyemelő Bajnokságról illetve a Diákolimpia Selejtező versenyről!

Hétvégén, Szegeden került megrendezésre a Csongrád megyei nyílt Csongrád megyei Súlyemelő Bajnokság illetve ez a verseny Diákolimpia Selejtező is volt.

A Békési TE Súlyemelő Szakosztályát a serdülők között három versenyző képviselte. A női mezőnyben, élete első versenyén, indult Gál Cintia. 44 kg-os súlycsoportban 25 kg-ot szakított, 33 kg-ot lökött az 58 kg-os összetett eredménye az első helyet jelentette számára.

A fiúk mezőnyében a 45 kg-os súlycsoportban indult Marosi Szebasztián. Ő is először indult versenyen. Bátor versenyzéssel 6 jó gyakorlatot teljesített. Szakításban 35 kg-ot, lökésben 45 kg-ot, összetettben 80 kg-os eredménnyel a 2. helyen végzett.

69 kg-os mezőnyben Fekécs Ervin kisebb sérüléssel bajlódva, de így is 78 kg-ot szakított és 95 kg-ot lökött. Az összetettben ezért 173 kg-os eredménye első helyet ért.

Fekécs Sámuel a serdülők mezőnyéből kiöregedve most már az ifik között indult.

Ő ott kezdte az évet, ahol abbahagyta, most sem maradtak el az egyéni csúcsok. 63 kg-os testsúllyal szakításban 90 kg-ot, lökésben 110 kg-ot teljesített. Legjobb versenyeredményét 190 kg-ról 200 kg-ra javította. Ő is az első helyen végzett ezzel a teljesítménnyel


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!