Békési DAC - 5 bajnoki érem Székesfehérváron!


A Békési DAC atlétái minden várakozást felül múltak Székesfehérváron, a 2016. évi többpróba országos bajnokságon. Ácsné Hortobágyi Anikó vezérletével, sportolóink 5 bajnoki éremmel tértek haza.

Anikó egyéni csúccsal, még a négy évvel ezelőtti felnőtt válogatottbeli eredményét is közel 300 ponttal megjavítva, ezüstérmet szerzett felnőtt hétpróbában. Teljesítménye azért is csodálatos, mert még csak 11 hónapja, hogy életet adott kislányának.

Anikó mellett a többiek is hatalmas egyéni csúcsot értek el. Nyeste Ágnes aranyjelvényes teljesítménnyel, kitűnő 800 méterrel, bronzérmet nyert a juniorok között, a felnőttek között hatodik lett. Veres Fanni, mind a hét számban egyéni csúcsot ért el, ezzel ötödik a juniorok között és nyolcadik az abszolútban. Gyöngyösi Terézia is remekül küzdött és nyolcadik helyen fejezte be a versenyt a juniorok között. Ez azt jelentette, hogy a felnőtt csapatunk és a junior csapatunk is a dobogó második fokára léphetett.

És itt még nem ért véget az éremhalmozás. Szilágyi Petra, az ifjúsági hétpróba mezőnyében harcolta ki a bronzérmet, ezzel koronázta meg az idei évét.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!