Evett kolbászt, rántottával, tejjel, ezután az úgynevezett french toast-ot, (ami édes, bundás kenyérre hasonlító étel, juharsziruppal) végül gabonapelyhet. A kiadós reggeli után átsétáltunk az 52. utca 227-be, ahol a New Yorki Magyar Nagykövetség gyönyörű épülete található. Itt volt a zenekarral, szólóénekesekkel és táncosokkal közös próba. A próbát Szennai Kálmán a Magyar Állami Operaház Zenekarának karnagya és Solymosi Tamás a Magyar Nemzeti Balett igazgatója vezették. Tomival, nagy csodálattal hallgattuk Rost Andreát és László Boldizsárt, akik próba első részében voltak porondon. Ezt követően volt az a darab, amelyben az énekesek és a táncművészek közösen szerepeltek, majd a Háry Intermezzo került sorra, amelyben Tomi is táncol a négy balettművész fiúval. A próba nagyon jól sikerült. Minket, táncosokat el is engedtek, csak a zenekar folytatta a próbát. Körülnéztünk az épületben. Az egyik teremben nemrég egy fotókiállítást nyitottak meg. A képek nézegetése közben megakadt a szemem egy fotón, amely békéscsabai volt. Kicsi a világ! Közös fotó a táncosokkal és Rost Andreával, majd sietve visszatértünk a hotelbe, ahol felkészültünk a délutáni programra. 12.30 körül indultunk el a Central Park-ba, ahová egy kb. 30 perces séta végén meg is érkeztünk. Érdekes a betondzsungel közepén New York, Manhattan szívében ez a hatalmas zöld sziget. Mivel vasárnap volt, nagyszámú new yorki ember pihent a parkban. Van itt jégpálya, hatalmas zöld rét, sziklák, tavak, hidak, stb. A parkot átszelő utak mentén monumentális méretű szobrok, katonahősökről, írókról, elnökökről. Szép szökőkutak is vannak. Körbejártuk az egész parkot. Sziklát másztunk, pihentünk a réten, hallgattunk professzionális tudású utcazenészeket, vettünk hot dogot és kávét, majd üzleteltünk a kínai és pakisztáni árusokkal, akiktől hűtőmágnest, pólót vásároltunk. Tomi a séta közben talált egy botot, ami igazán jó túratársává vált. Mondanom sem kell, hogy most itt van a bot a hotelszobában és azt nézegetjük, mennyit kell levágni belőle, hogy beleférjem a nagybőröndbe. J Amikor már elfáradtunk, vissza indultunk. Hősiesen mindenhová gyalog járunk. Az úton vettünk vacsorának való finom pulykás szendvicset, nézelődtünk, beszélgettünk. Hulla fáradtan érkeztünk. A nap utolsó kalandja az volt, hogy elromlott a kulcsunk, ami egyébként egy mágneskártya, mely a liftet is működteti. Nagy nehezen, segítséggel feljutottunk a szobánkhoz, de itt is azt tapasztaltuk, hogy az ajtót nem nyitja a kulcs. Találkoztunk egy takarító nénivel, aki elmondta, hogy pont a mi szobánkat teszi rendbe, jöjjünk vissza 5 perc múlva. Lementünk a hallba, kicsit beszélgettünk, megnéztük a képeket, filmeket, amelyeket aznap készítettünk. Kb. 15 perc múlva fölmentünk, de a kulcs továbbra sem működött. Újra le kellett mennünk a recepcióhoz, hogy a kulcsunkat megjavítsák. Közben megismerkedtünk a takarító nénivel, aki moldáv és még a nagyszülei jöttek ki Amerikába, tehát ő második generációs amerikai. Kérdeztük, hogy visszamegy-e moldáviába, erre ő azt felelte, hogy nem. Érdekes, nehéz dolog lehet új hazát találni. Remélem, hogy nekünk ezt az érzést sohasem kell kipróbálnunk. Közben a kulcs megjavult. Anyát (otthoni idő szerint) este 11 után tudtuk hívni. Élménybeszámoló, vacsora, alvás. Viszontlátásra holnap!
