47-en lettek ma a leendő békési börtön dolgozói!


22 hetes kiképzésüket kezdik meg azok békési fiatalok, akik ma ünnepélyes keretek között aláírták szerződésüket a békési városházán.

Az állományt Izsó Gábor polgármester köszöntötte, aki elmondta, a jelentkezők évtizedekig működő stabil munkahelyként számíthatnak az Oncsa mellett 2017 nyarán építendő börtönre és az önkormányzat is minden segítséget megad annak létrejöttéhez.

A polgármester elmondta, a tervezett nyitás 2019 első félévében várható, de előtte 6 hónappal már tesztüzem folyik majd az objektum falai között. A 250 fős személyzet helyére eddig közel 800-an jelentkeztek, de a toborzás folyamatos.

Hafenscher Csaba ezredes, a gyulai börtön parancsnoka sok sikert és kitartást kívánt az első csapat 47 újoncának, akik január elsejétől már a BV alkalmazottai lesznek, és január 8-án elkezdik 22 hetes kiképzésüket Nyíregyházán.

A börtönigazgató szólt arról is, hogy a sikeresen végzők igazi csapatba kerülnek, ahol fontos a humánum, az empátia és a közösség.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!