Harminckilencen kaptak zöld gombot


A Szegedi Kis István Református Gimnázium február 3-án tartotta gombavató ünnepségét. A szép hagyomány keretében 39 diák vett búcsút a gimnazista évektől és indul harcba az érettségi bizonyítvány megszerzéséért.

A 12.A osztály 18 tanulója (Mucsi András osztályfőnökkel) és Vargáné Tuska Anita 21 diákja (12.B) már hónapok óta készült a szép ünnepségre, amely telt ház mellett zajlott a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ nagytermében. A rendezvényen Békés városát Kálmán Tibor alpolgármester képviselte és köszöntötte a diákokat, a vendégeket. Vargáné Tuska Anita, mint ballagtató osztályfőnök Jézus szavait idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcs ember szikára építi a házát, ez a szikla pedig a hit. Mucsi András osztályfőnök a tanároknak és szülőknek is köszönetet mondva a barátság, az emberi értékek fontosságát hangsúlyozta. Ezen túl azt mondta, hogy az érettségizett diákoknak a sokrétű ismeretek birtokában bölcsen kell élni, tudni kell elemezni az őket körülvevő világot.

A műsor igen sokszínű volt: a hagyományos keringők mellett vicces jelenetek, versek, táncok kerültek terítékre, hű módon tükrözve az iskola sokszínűségét. Az est megható pillanatai az osztályfőnököktől való búcsúk voltak.

A rendezők köszönetet mondtak dr. Pataki Ágnes gimnáziumi intézményegység-vezetőnek, aki az érintettekkel az utolsó apró részletig kidolgozta a programot, kísérte a felkészülést, továbbá Kenyeres Csaba táncpedagógusnak, aki a táncokat tanította be.

12.A végzősei: Balog Tamás, Berecz Anikó, Csige Zoltán, Czinanó Izabella, Farkas Bernadett, Flóra Ella, Hidvégi Jennifer, Károlyi Márta Klaudia, Kiss Virág Xavéria, Laukó Eszter, Makovei Milán, Ollár Andrea, Okányi Miklós, Pelbát Barbara, Szántó Erika, Szabó Zoltán, Szilágyi Gergő, Tóth Csaba

12.B tanulói: Balogh Edina, Bányai Szivia Zsuzsanna, Barócsi Janka, Bela Rebeka Lea, Bereczki Zsófia, Dávid Marcell László, Dinya Zsófia, Földesi Klára, Gaál Dávid, Hegyesi Anna, Juhász Ádám, Kisházi Dániel, Kóti Károly,Lipcsei Tibor, Megyeri Máté, Molnár Alexandra Éva, Nagy Bence Gábor, Olasz György, Szabó Krisztián, Szabó László Dániel, Vági Benjámin

Fotó: Serfecz Dávid

Tételek: 1 - 20 / 28 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!