Országos Diákparlament


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
A 2014 óta Székesfehérváron megrendezésre kerülő diákparlament országos rendezvényét idén februárban szervezték, ahol intézményünket, megyénket képviselhettem. Maga a küldöttgyűlés diákokról szól, valamint arról, hogy véleményük meghallgatásával az oktatásban változásokat érjünk el. A parlament három napon át tartott színes programok, szekció ülések és különböző fórumok kereteiben. A rendezvényhez idén egy telefonos alkalmazást is készítettek.

1.nap:

Reggel korán indultunk vonattal Székesfehérvárra. A pár órás út során volt idő ismerkedni az elkövetkezendő három napban lévő csoporttársainkkal. A Nemes Nagy Ágnes kollégiumban szállásoltak el minket. Itt kaptunk egy kártyát a nevünkkel, településünkkel és a választott ülések számával, nevével.

Ezt megnyitó követte a Vörösmarty Színházban, ahol ismertették a három nap programtervezetét. Ezután különböző csoportokra osztódtunk, majd átvonultunk a választott fórum helyszínére. A Hotel Magyar Király étteremben eltöltött vacsora után a kollégiumba visszaérkezve szabadprogrammal zártuk a napot.

2.nap:

A kollégiumi reggeli után indultunk a választott szekcióülésekre. Itt egy iskola tantermeibe voltunk beosztva vegyesen településtől, életkortól függetlenül. Az én csoportom többnyire velem egyidős lányokból állt, így sok új barátot szereztem. Az ülés első felében az ismerkedésen volt a fő hangsúly. Szekcióvezetőnk Dóri ehhez játékos feladatokkal készült nekünk.

Ezt követően a városba mentünk, itt ebédeltünk, majd egy játék kezdődött. Az applikáció és bluetooth segítségével kellett Székesfehérvár nevezetességeit, szobrait megkeresni. Az első 3 díjazott értékes ajándékot kapott. Első helyezettként egy huawei táblagép volt a nyereményem.

Ezután a szekció második fele következett, amiben csoportonként a választott témát dolgoztuk fel. Jó magam a pályaválasztást, a pályaorientációt dolgoztam fel. Legvégül megválasztottunk a csoportból egy főt, aki részt vett az ajánlás szerkesztésében.

Este szórakoztató programok voltak, a kollégium melletti tornateremben Pixa is fellépett. Remek zárása volt a napnak a hatalmas buli.

3.nap:

Reggel megkaptuk az összeállított 52 pontot, amelyeket a színházban megszavazva 50-re kerekítettünk.

A szavazás után a rendezvény lezárását hallgattuk végig és egy búcsú videót néztünk meg az elmúlt napok eseményeiről. Összecsomagoltunk, élményekkel feltöltve elindultunk Székesfehérvárról haza.

Sárközi Renáta Izabella 8.a osztályos tanuló


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!