Csütörtökön Arany Jánosra emlékeznek Békésen!


Forrás: Békés Városi Kulturális Központ, Könyvtár, Múzeum és Sport Nonprofit Kft.
Helyszin: Református lelkészi hivatal , Széchenyi tér, 21
Március 2-án délelőtt 10 órától együtt emlékeznek a Dr Hepp Ferenc Általános Iskola és a Szegedi Kis István Református Iskola diákjai Békésen, a Széchenyi téren, a Református lelkészi hivatal előtt.

200 éve már annak, hogy Arany János költő, műfordító, szerkesztő 1817.03.02-án Nagyszalontán meglátta a napvilágot.

Tartalmas életútjának egyik állomásaként említhető Békés városa is, hiszen 1851-ben Hajnal Ábel református esperes vendégeként időzött Arany a Széchenyi tér 21. szám alatti épületben, mely akkor is, ma is parókiaként működik. A ház falán ennek a momentumnak állítottak emléket az egykori református diákok, melyet a születési évforduló kapcsán koszorúzunk meg 2017.03.02-án (csütörtök) 10.00 órakor.

Program:

Himnusz

Köszöntő beszédet mond: Izsó Gábor, Békés város polgármestere

Emlékező beszédet mond: Deákné Domonkos Julianna, Békés város Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke

Szavalatot hallhatnak Izsó Borbála előadásában, aki a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és AMI 8.b. osztályos tanulója és Kányádi Sándor: Arany János kalapja című versét szavalja el.

Elhelyezi a megemlékezés virágait a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója: Kovács Dániel és az intézmény tanulói

Szózat


Emlékezzünk együtt e jeles évforduló alkalmából!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!