Évet zártak a polgárőrök Kötegyánban


Március 11-én este, a helyi Művelődési Házban tartotta meg évértékelő közgyűlését - a megye egyik legnagyobb létszámú polgárőr egyesülete - a Kötegyáni Polgárőrség, ahol megtudhattuk, hogy sikeresnek tekintik a tavalyi évi munkájukat.

A Közgyűlést megtisztelte jelenlétével Gyarmati Sándor BMPSZ elnöke, Hajdú János Kötegyán alpolgármestere, Szűcs Zoltán r. őrnagy a Kötegyáni Határőrizeti Kirendeltség Főelőadója, Hegedűs Attila r. alezredes Biharugrai Határőrizeti Kirendeltség vezetője, Sztancs József c. tü. alezredes,a Sarkadi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, Szokai Dánielné a Sarkadi Általános Iskola Kötegyáni Tagintézmény vezetője, Pallag Mária a Kötegyáni Baráti Kör elnöke, Kajári György a Sarkadi Polgárőrség titkára.

Tímár József elnök köszöntötte a megjelenteket és a hagyományoknak megfelelően rendhagyó módon – kivetítőn és szóban kiegészítve értékelte az egyesület elmúlt évben elért eredményeit. Mint mondta a kitűzött célt sikerült megvalósítaniuk. Elmondta, hogy a település rendezvényeinek biztosítási feladataiban is részt vállaltak, természetesen a rendőrséggel együttműködve. A település önkormányzatával nagyon jó a kapcsolatuk. Az önkormányzat ez évben is a működési költségeik jelentős részét támogatta. A Sarkadi Rendőrkapitányság és a Kötegyáni Határrendészeti kirendeltség munkatársaival is jó együttműködő kapcsolatuk van. Részletesen ismertetésre került a szolgálatban töltött órák száma. A Polgárőrség Kötegyán Egyesület évértékelőjén elhangzott elnöki beszámoló szerint a legfontosabb céljuk a lakosság szubjektív biztonság érzetének növelése volt, amit sikerült is elérniük. Ennek is köszönhető, hogy Kötegyán bűnügyileg nem fertőzött település. Végül az elnök megköszönte a 2016. évben végzett tevékenységet a polgárőr társainak és az együttműködő szervezeteknek.

Az elnöki beszámoló után ismertetésre került a gazdálkodási és a FEB. beszámoló.

A Felügyelő Bizottság hiányosságokat nem tapasztalt az elmúlt évben, javasolta az elnöki és - gazdasági beszámolót elfogadásra a Közgyűlésnek,

Megtárgyalták az Egyesület 2017. évi Pénzügyi tervezetét..

A Közgyűlés az elnöki,- gazdasági, - FEB beszámolót és a 2017. évi Pénzügyi tervezetet egyhangú szavazással elfogadta.

A hozzászólásokat Hajdú János Kötegyán alpolgármestere nyitotta meg. Az idei évben is az önkormányzat támogatásáról biztosította a polgárőröket, akik települési szinten nagyon sokat tesznek a közbiztonságért és élvezik a civil szervezetek közül a lakosság legnagyobb támogatását. Elismeréssel lehet szólni az önzetlen munkájukért, köszönet érte minden polgárőrnek.

Szokai Dánielné a Sarkadi Általános Iskola Kötegyáni Tagintézmény vezetője elismerően szólt a polgárőrségről. Köszönetét fejezte ki azért a támogatásért, melyet az elmúlt évben kapott az iskola. Ez évi tevékenységükhöz sok sikert kívánt.

Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke elismerését, köszönetét fejezte ki, a beszámolók alapján egy nagyon jól működő polgárőr egyesületet ismerhettünk meg. Öröm, hogy nagyon sok fiatallal rendelkezik az egyesület. További munkájukhoz sok sikert kívánt.

Pallag Mária a Kötegyáni Baráti Kör elnöke, elismerését fejezte ki minden polgárőrnek azért az áldozatos munkáért, melyet a település biztonsága érdekében végeztek.

Sztancs József c. tűzoltó alezredes a Sarkadi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke megköszönte azt a munkát,melyet az egyesület tagjai végeztek az elmúlt évben, bízva a további együttműködésben.

Szűcs Zoltán r. őrnagy a Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltség Főelőadója köszönetet mondott az elmúlt évben végzett közös szolgálatokért, melyet a polgárőrök végeztek a lakosság és az ország biztonsága érdekében.

Dicsérte és megköszönte a Kötegyáni Polgárőrség 2016.évben végzett munkáját Hegedűs Attila r. alezredes Biharugrai Határrendészeti Kirendeltség vezetője. Ez évi tevékenységükhöz sok sikert kívántak.


Elismerések, jutalmak átadására került sor

Dr Túrós András az OPSZ elnöke egy polgárőrt ( Fazekas Lajos ) részesített Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatában. Az elismerést Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke adta át. A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége emlékérmét 5 polgárőr ( Kajtor Roland Imre, id. Hadi Imre, Hajdú Károly, Hajdú Tünde, Kiss Jánosné ) vehette át szintén Gyarmati Sándortól.

A Kötegyáni Polgárőrség tagjai közül többen részesültek ajándékcsomagban, melyet a Kötegyáni Polgárőrség elnöke Tímár József és Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke közösen adtak át.

A Közgyűlés befejezése után kezdetét vette a hagyománynak megfelelően a bál.

Tételek: 1 - 20 / 102 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!