Újabb illetékek és közigazgatási díjak szűnnek meg!


Dankó Béla országgyűlési képviselő sajtóközleménye.

Magyarország gazdasága erősödik, ezért a kormány folytatja az állami díjcsökkentést, amelyek az állampolgárok és vállalkozások széles körét eddig terhelte.

A második ütemben az állami díjcsökkentés alapján 20 eljárási illeték és igazgatási szolgáltatási díj szűnt meg 2017. március 16-ával.

A terhek megszűntetéséből 15 a magánszemélyeket, 5 a vállalkozásokat érinti.

Díjmentessé válik többek között a 65 év fölötti állampolgárok útlevelének kiváltása, az elektronikus nem hiteles tulajdoni lap évenkénti kétszeri lekérdezése, az anyakönyvi kivonat kiállítása, a CSOK igényléséhez szükséges igazolás.

A vállalkozások számára ingyenes lett a cégalapítás és az alapítással kapcsolatos egyéb költségek, amely a kis- és középvállalkozásokat (Kft. Bt. Kkt.) érinti kedvezően.

Az állami rezsicsökkentéssel összesen 14 milliárd forint megtakarítás maradhat az állampolgároknál és vállalkozásoknál. A tavalyi 12 milliárd forint után, idén újabb 2 milliárd forint megtakarítás jelentkezik, ebből 1,5 milliárd a vállalkozásoknál és félmilliárd a polgároknál marad.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!