41 színdarab érkezett a város pályázatára


Megjelent: 2017 Március 23. ( Csütörtök ) 10:50
Módosítva: 2017 Március 23. ( Csütörtök ) 18:59
A Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében mutatják majd be azt a színdarabot, melyet a szakmai zsűri a legjobbnak talál.

41 színdarab, forgatókönyv érkezett a Békés Városi Kulturális Központ pályázatára. A legfiatalabb pályázó 12 éves, a legidősebb 77, a pályázók között van családanya, teológus, újságíró, elítélt is.

Békésen kívül az ország több településéről, sőt Gyergyószentmiklósról és Spanyolországból is érkezett pályamű, melyet a háromtagú zsűri, Seregi Zoltán, a Jókai Színház direktora, Kovács Edit színművésznő és Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója fog elbírálni.

Seregi Zoltán elmondta, lényeges kitétel volt, hogy a darab erre az alkalomra és a Kulturális Központ adottságaira épüljön, kapcsolódjon valamilyen módon a Kodály évfordulóhoz és szakmai szempontból is megállja a helyét.

Az igazgató hangsúlyozta, nem csak az első helyezett művet szeretnék elismerni és színpadra állítani, de a Jókai és a Csabagyöngye különdíjat is szeretne felajánlani egy-egy szerzőnek.

Izsó Gábor polgármester elmondta, egy nagyon jól sikerült kezdeményezés eredményét várják és a díjátadó április 13-án lesz, Békés Város ünnepi-testületi ülésén, a bemutató pedig június 17-én, a Békés Tarhosi Zenei Napok kísérőrendezvényeként.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!