Izsó Gábor polgármester húsvéti köszöntője


Kedves Békésiek, Hölgyeim és Uraim!

Minden ünnep egy-egy varázslat és minden ünnepnap lehetőség is egyben, hogy részesei legyünk valami másnak, valami egészen kivételes lehetőségnek.

Húsvét közeledtével ez a lehetőség minden esztendőben más és más, hiszen más és más napokon ünnepeljük, más szakaszában az éledő természet legszebb életciklusának, a tavasznak.

Gyermekként már az első rügyek után vártuk a húsvétot, minden apró jel, a megszólaló madarak, a kert sorra nyíló virágai erre irányították figyelmünket.

A születés, pláne az újjászületés emberi létünk egyik legnagyobb vágya és csodája is egyben. Ám a húsvéttal ez a csoda túlnő a természet adta tarka díszleteken. Keresztény hitünk, évezredes gyökereink ezekben a napokban a Megváltó értünk hozott áldozatára, majd feltámadására is ráirányítják figyelmünket. A húsvéti ünnepkör, a nagypénteki tragédiával és a húsvéti feltámadással válik teljessé, kerek, egész, minden emberi sors lényegét megragadó példázattá.

Magunkra, környezetünkre pillantva, vajon hányszor kívántuk már: " Bárcsak újjászületnék, bár újrakezdhetném…" S, mint ahogy a természetben évről-évre megtörténik ez a csoda, mi, emberek is képesek vagyunk rá. Szembenézve emberi sorsunk és létünk mindennapos kihívásaival, hibáinkkal és erényeinkkel, számtalan helyzetből léphetünk tovább megújulva, lélekben és hitben mintegy újjászületve. A Megváltó áldozata, a húsvét igazi ajándéka mindannyiunk számára elérhető, megfogható . Ezért válhatott épp a húsvét a kereszténység központi ünnepévé, s hitünk központi kérdésévé.

Ma talán kevesebbet hallani minderről az áruházi polcok árnyékában, a fogyasztásra épülő közösségek virágkorában. Ám ezekben a napokban mégis mindig győz a szeretet és az összetartozás üzenete. Győz, hiszen szeretteink, családunk, barátaink körében ünnepelve éljük meg, hisszük és látjuk a húsvét élő valóságát. Talán épp ezért lehet a húsvét az egyik legvidámabb, leg felszabadultabb ünnepünk.

Ezen vidámság jegyében, a mindenkori áldozatokat magasba emelő újjászületésbe vetett reménységgel kívánok ma mindannyiuknak áldott, békés húsvétot!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!