Hétvégi győzelemmel előrébb léptünk


A húsvéti bajnoki szünet után ott folytatta a Békés-Drén KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata, ahol abbahagyta. Visszatért Törökszentmiklósra, és két héttel a helyi TKE legyőzését követően ezúttal a Székács KE gárdáját múlta felül. Fontos idegenbeli pontokat hoztak haza a fiúk, amivel sikerült jelenleg felkerülni a dobogóra.

Remekül rajtolt a Székács otthonában csapatunk, az 5. percben 0-3-at mutatott az eredményjelző. Folytatásban neki kezdett a gól gyártásnak a hazai csapat is, amivel sikerült felzárkózniuk, ám ezt nem sokáig hagyták a békésiek, ugyanis perceken belül ismét 3 gólos előnyt tudhattak magukénak. Amit sikerült a félidő végéig megtartani, így 10-13 eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második játékrészben több pontatlanság is volt mindkét oldalon, így kevesebb találattal, de a 40. percben már 11-17-es vezetéssel sikerült növelni a békési előnyt. A folytatásban sikerült 4 gólt ledolgoznia ellenfelünknek, azonban ennél közelebb már nem tudott kerülni a miklósi csapat. A hajrában csapatunk őrizve az előnyt, megérdemelt győzelmet aratott.

Törökszentmiklósi Székács KE–Békés-Drén KC 19–24 (10–13)
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Törökszentmiklós, 230 néző. Vezette: Baranyai N., Baranyai Zs.

Békés: PAJKÓ – Herczegh 3, CIFRA 6, Varsandán 2, Gazsó, OLÁH 6 (4), Kovács P. 1. Csere: Domokos D., Vikor (kapusok), KOPCSÁK 1, Kánya 1, Sebestyén 1, Szilágyi 3, Polgár T., Felföldi, Domokos I.

A Törökszentmiklós legjobb góldobói: Nagy A. 5 (3), Mészáros 4.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4.

Papp Bálint: – Masszív védekezésünknek köszönhetően értékes idegenbeli pontokat szereztünk.

Gratulálunk a csapatnak!

Hétvégén április 29.-én itthon lép pályára csapatunk a Tiszavasvári ellen 18 órától.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!