Május 31-én lesz a Három Város Sportfesztivál Békésen!


2017. május 31-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a 3 Város Sportfesztivál, melynek idén Bekes varosa ad otthont.

Izsó Gábor polgármester ötlete alapján a Középbékési Centrum által életre hívott, hagyományteremtő rendezvény célja, hogy minden esztendőben egy napot a három város diákjai közös sportolással töltsenek, amolyan "olimpiai jelleggel", egy helyszínen több sportágban. A szervezők fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne csupán sportoljanak hanem az eseménnyel méltóképpen emlékezzenek a térség egykori sportkiválóságaira. Egy-egy versenyszámot ennek szellemében neves, ma már nem élő sportolóink, sportvezetőink emlékének szentelik.

Május 31-én 8.45-től Békés belvárosában több helyszínen kezdődnek meg a sportos küzdelmek többek között kosárlabda, kézilabda, úszás, atlétika-kolbászváltó, ahol például valódi bekési kolbász lesz a váltóbot, stb. sportágakban, valamint sárkányhajózásban, csapatonként majd városonként vidám, ötletes és látványos sor és váltóversenyben mérik össze tudásukat a csapatok a versenyközpontnak tekinthető városi sportcsarnokban és a grundon. A rendezvény záróakkordja az eredményhirdetés lesz délután 14.00 óra magasságában. Aki teheti látogasson ki a helyszínekre es buzdítsa a bekési csapat tagjait! Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!