KETOSZ tisztújítás után


A napokban Pakson tartotta éves rendes közgyűlését a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége (KETOSZ).

A szövetség több mint öt éve elkötelezett tevékenységet folytat annak érdekében, hogy Magyarországon létrejöjjön a kerékpáros közlekedés feltételeinek biztonságos, hálózatszerű kialakítása. Izsó Gábor Békés város polgármestere, aki egyben a KETOSZ elnöke elmondta, hogy a találkozó során tisztújításra is sorkerült.

A közgyűlés többek között elfogadta az eddigi főtitkár, Sztaniszláv Tamás lemondását, megköszönték lelkiismeretes, áldozatos munkáját és egyúttal felkérték, hogy a szövetség tevékenységét szakmai titkárként segítse a továbbiakban.

A KETOSZ újonnan megválasztott főtitkára Gyebnár Péter, aki a Békés megyei illetékességű kerékpározás népszerűsítésével is foglalkozó egyesületnek az elnöke.

A közgyűlésen új tag felvételét is támogatták így, a Pest megyei Piliscsabával bővült a tagok létszáma. A KETOSZ jelenleg 23 település, ebből 10 Békés megyei település - Békés, Békéscsaba, Dévaványa, Gyomaendrőd, Gyula, Kondoros, Köröstarcsa, Mezőberény, Sarkad, Szarvas - közreműködésével vesz részt a kerékpáros szakmai munkában. Képviseli az önkormányzatok érdekeit, segíti tagjait a cím elnyerése, megtartása és célkitűzéseik megvalósítása érdekében.

2014-ben kezdtél el kialakítani a Körösök térségében a Kerékpáros Útőr Szolgálatot, amelynek a keretében civil kerékpárosok bevonásával történik a kerékpáros hálózat fenntartásának támogatása, ellenőrzése.

Ez a projekt mintául szolgálhat más térségek számára is. A szövetség minél nagyobb országos szintű szakmai közösséget szeretne kiépíteni, ezért további szervezetek, települések jelentkezését várja.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!