Kitűnő szereplés az atlétikai csapatbajnokságon


Miskolcon csaptak össze a csapatbajnokság keleti csoportjának egyesületei, köztük a Békési DAC is.

Miskolcon csaptak össze a csapatbajnokság keleti csoportjának egyesületei, köztük a Békési DAC is. Itt a szabályok szerint két szakosztály alkothatott egy csapatot, de mivel egyedül is lehetett indulni, a békésiek ezt választották. Összetettben a 11. helyen végzett a csapat, ami azért is remek eredmény, mert több olyan egyesületet sikerült megelőzni illetve megszorítani, akik rekortán pályával és futófolyosóval rendelkeznek, amiről a szakosztály csak álmodozhat.

Több nagyszerű eredményt értek el atlétáink, akik közt voltak olyanok, akik ezért a versenyért kezdtek újra edzeni. Kiemelkedő volt Nyeste Ágnes második helye 800 méteren, Balasi Imre bronzérme 400 méteres gátfutásban, Horváth Anikó szintén harmadik helye magasugrásban és a 4X100 méteres női váltó (Veres Fanni, Szatmári Judit, Darvasi Anett, Nyeste Ágnes) kitűnő negyedik helyezése. Sok értékes pontot szerzett a csapatnak Szilágyi Petra, Fodor József, Vecsey Mariann, Pozsár Richárd, Szabó Tamás, Szoó-Kis Boglárka és Trescsik Szabolcs. Bár az atlétika egyéni sportág, de az egymásért való küzdés és szurkolás igazi csapattá formálta a békési atlétákat.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!