A Belencéres Néptáncegyüttes Gálaműsora és táncház


Közeledik a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok idején megrendezésre kerülő, mindig telt ház előtt megtartott Belencéres Néptáncegyüttes Gálaműsora és az azt követő táncház.

Mahovics Tamást, az együttes művészeti vezetőjét, a Népművészet Ifjú Mesterét Túri Andrea kérdezte:

Már 12. éve, hogy működik a Belencéres Néptáncegyüttes. 2009 óta a gála előadás a Békés-tarhosi Zenei Napok keretében valósul meg. Mi történt az együttessel az elmúlt egy esztendőben a legutóbbi gálaműsor óta?

M. T.: Nagyon nagy megtiszteltetés az együttes táncosai számára, hogy a nagy múlttal rendelkező rendezvény egyik fontos programpontjává válhatott a Belencéres Gála. Az elmúlt évben számos (több mint 50) helyi, vidéki és külföldi fellépésünk volt. Például a városi Március 15-i ünnepségen első alkalommal jelentkeztünk önálló produkcióval. Szólistáink és együttesünk csoportjai nagyszámú felkérésnek tettek eleget és persze megemlítendő Ifj. Mahovics Tamás New York-i fellépése is. Természetesen a műhelymunkára is nagy hangsúlyt helyeztünk, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az idén Orosházán megrendezett Békés Megyei Gyermek- és Kisegyüttesek Találkozóján együttesünk mind a 6 produkcióját a legmagasabb Arany Minősítéssel értékelték. A felkészítő tanárok: Mahovicsné Ladányi Anita, Hankó Tamás, Okányi Mihály és Mahovics Tamás voltak.

Bizonyára a 12 év kapcsán akár egy tucat olyan új elemet meg tudna említeni, mellyel időről-időre gazdagodik a táncosok repertoárja. Kérem, egy vagy két ilyen újdonságba avassa be az olvasókat. M. T.: Már januárban elkészült, és igaz szűk körben, de bemutatásra került a "Mikor mentem a faluból kifelé..." című műsorunk, amely a II. Világháború és a hagyományos kultúránk egyes kapcsolódási pontjaira épül, természetesen a tánc nyelvére lefordítva. Először kerül színpadra a szatmári Tyukod táncaiból készült új koreográfiánk, amelyet az együttes tánckarvezetői: Csipei Judit és Földesi Márton készítettek. A már említett utánpótlás csoportjaink és szólistáink is láthatóak lesznek a műsorban a már említett "aranyakat" szerzett koreográfiákkal, amelyek nyírségi, györgyfalvi, magyarpalatkai, kalotaszegi táncok alapján kerültek az együttes repertoárjára.

Milyen elképzeléseik vannak a közeljövőre vonatkozóan? Terveznek-e utazást vagy táborozást a nyár folyamán? M. T.: A Belencéres Gála után, pontosabban aznap és másnap részt veszünk a Gyulán megrendezésre kerülő "Körösvölgyi Sokadalom" rendezvényein. Ezt követően a felnőtt együttesünk Bulgáriába, Sozopolba utazik, ahol egy nemzetközi összművészeti fesztiválon vesz részt július 5-10 között. Ifjúsági csoportunk nyári edzőtáborát a tavalyi évhez hasonlóan a nagykállói Téka Népművészeti Táborban tartjuk, emellett a legkisebbek számára ismét lesz Békés Megyei Néptánc Tábor, Mahovicsné Ladányi Anita és Okányi Mihály vezetésével. Tehát ismét mozgalmas nyár elé nézünk.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Időpont: 2017. június 30. (péntek) 18.00 óra

Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)

Az élőzenéről a Suttyomba Zenekar gondoskodik.

Belépődíj: 1000 Ft/fő. A gálát követő táncház ingyenes.

Jegyek megvásárolhatók a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) nyitvatartási időben vagy online ide kattintva.

Társrendező és támogató: Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület, valamint a Nemzeti Kulturális Alap

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!