21 éves irányító érkezik a BSZSK csapatába!


Fiatal, ambiciózus- tehetséges! Egy újabb játékossal ismerkedhetnek meg, akit a BSzSK leigazolt a következő szezonra.

Papp Bendegúzzal a tiszaújvárosi csapat tagjaként játszottak a mieink- eddig ellenfélként.

A 21 éves iránytó posztra érkező kosárlabdást is megkértük, hogy mutatkozzon be a békésieknek:

Mikor kezdtél kosárlabdázni?

2007-ben kezdtem el kosárlabdázni, szülővárosomban, Salgótarjánban, az általános iskola 5. osztályában.
U14-es korosztályban kerültem a Vasashoz. A Vasas csapatával országos bajnoki címet és egy bronzérmet szereztünk kadett korosztályban az egymást követő években, majd 4 év vasas-tagságot követően az USA-ban Maryland államban töltöttem el 2 évet a Salisbury iskolában, ahol állami-konferencia bajnokságot is nyertünk.
A középiskola befejezését követően hazatértem, és a Szolnoki Olaj U-20-as csapatában játszottam, a csapattal az országos döntőig jutottunk. A 2016. évi U-20-as válogatott keret tagja voltam, de sérülés miatt félbe kellett szakítanom az edzőtábort, így az utazó csapatba sem kerülhettem be.
A nyarat követően Tiszaújvárosba kerültem. A csapat szempontjából kevésbé sikeresen zárult a szezon, de egyénileg remek évet tudhatok magam mögött. Rengeteg játékpercet és fejlődési lehetőséget kaptam az egész év során, amivel meccsről meccsre egyre jobban tudtam élni.

Melyik a kedvenc csapatod?
Kedvenc magyar csapatom: ZTE.
Kedvenc külföldi csapatom: Dallas Mavericks.

Milyen célokat tűzöl ki magad elé Békésen?
A következő évadtól további fejlődést, sok játéklehetőséget, valamint eredményekben gazdag szezont várok.

A szabadidődben mi a hobbid?
Kevés szabadidőm van, amit igyekszem a családdal és barátnőmmel tölteni. Kedvenc ételt kiemelni nem tudnék, de kedvencem az olasz és mexikói konyha. Kedvenc italom sportolóként a szénvasmentes víz. Egy kedvenc zenét nehéz mondani, de kedvenc előadóim például Eminem és 50 Cent.

Korábban ellenfélként már találkoztunk, talán játszottál is már valakivel egy csapatban?
A békési csapatból korábban nem játszottam együtt senkivel, de az előző évi bajnokságban ellenfélként már valóban találkoztunk, és egy rendkívül szimpatikus, sportszerű csapatot ismertem meg.

Személyes üzeneted a békési szurkolóknak?
A következő évi B csoportos bajnokság piros csoportja egy kifejezetten erős, színvonalas bajnokság lesz a B csoport átszervezése miatt. Egy mini A csoportos bajnokságra számítok, ahol minden mérkőzés play-off hangulatban zajlik majd, és minden pontért meg kell küzdeni.

A békési szurkolóknak azt üzenem, hogy továbbra is szurkoljanak a korábbi évekhez hasonlóan, bízzanak a csapatban, teremtsenek a szurkolásukkal olyan hangulatot, amelyben csak a győzelem lehetséges!

Hajrá Bende!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!