E-mail: info@bekesmatrix.hu | Telefon: 06/20/935-16-83

Mezőföldi táncokat és játékokat tanultak a néptánc táborban



Forrás: Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális KözpontMegjelent: 2017 Augusztus 4. ( Péntek ) 16:21
Frissítve: 2017 Augusztus 4. ( Péntek ) 16:27
A nyár most sem múlhatott el a Békés Megyei Néptánc Tábor nélkül, melyet a Belencéres Néptáncegyüttes "bűvkörében" élő 6-13 éves gyerekek már türelmetlenül várnak mindig, az újonnan részt vevő kisdiákok pedig örömmel vesznek rész a számukra még újdonságként ható néptánc foglalkozásokon, melyek most 2017. július 31. és augusztus 4. között zajlottak a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

Az öt nap során Mahovicsné Ladányi Anita, aki főállásban a táncegyüttes utánpótlás neveléséről gondoskodik néptánc oktatóként a békési zeneiskolában és Okányi Mihály a Belencéres Néptáncegyüttes férfi tánckarvezetője biztosította a tartalmas és hasznos kikapcsolódást. A 12 főből álló kis csapat az első napon népi gyermek játékokat játszott, majd ismerkedtek a mezőföldi táncok alapmotívumaival és eszközökkel úgyszintén: fiúk a kendővel és a bottal, a lányok az üveggel.

A második napon az ugrós etüdök összeállítása, a páros viszonyok, a táncban lévő párkapcsolat kialakítása következett, s miután már előzőleg megismerkedtek magukkal a táncok során használt eszközökkel is, most jött a hozzájuk kapcsolódó eszközös táncok megismerése.

A harmadik nap adott alkalmat a mezőföldi dalok és körjátékok tanulására, valamint a tábor zárásához elkezdődhetett a bemutatandó koreográfia összeállítása is.

A negyedik napon jöhetett a gyakorlás és ismétlések, a záró napon pedig bemutatásra került a heti munka gyümölcse a szülők és érdeklődők számára.

A hét során kikapcsolódás gyanánt szabadtéri, játszótéri játékokon, kézműves foglalkozásokon is részt vehettek a gyerekek, készült gyöngyből kulcstartó, nemezből labda és hajdísz, batikoltak maguknak pólót, szüleiknek levendulás illatos kis zsákokat festettek és persze a fagyizás, valamint zárásképpen a tábor közös tortájának megvágása és elfogyasztása sem maradhatott el.

Köszönet a Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásáért.

(hirdetés)

Érdekelhet még...
Ezt már olvasta?