Dankó Béla országgyűlési képviselő sajtóközleménye.


Munkahelyteremtő pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium

A Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya 2017. augusztus 16-án Munkáltatói Fórumot tartott a megyei mikro-, kis- és középvállalkozások képviselői részére Gyomaendrődön.

A fórum célja, hogy a Békés megyében fejleszteni kívánó munkáltatók részletes tájékoztatást kapjanak a munkahelyteremtő beruházások támogatásáról szóló pályázati felhívásról.

A kis- és középvállalkozások támogatása kiemelt kormányzati cél, hiszen ők alkotják a hazánkban működő vállalkozások 99%-át. A Békés megyében nyilvántartott álláskeresők számának folyamatos mérséklődése tapasztalható, azonban fontos cél, hogy a megyei vállalkozások minél jelentősebb forráshoz jussanak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 10 milliárd Forint keretösszegű munkahelyteremtő beruházások támogatásáról szóló pályázatáról kaptak tájékoztatást a résztvevők.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett mikro-, kis- és középvállalkozások vehetnek részt, amelyek a benyújtás időpontjában még nem kezdték el a beruházást és azt 2018. szeptember 30-ig befejezik, továbbá vállalják, hogy a támogatással legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek új munkahelyet.

A vissza nem térítendő támogatás keretében az új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, illetve üzleti célú ingatlan vásárlásának, továbbá az új létesítmények építési költségei számolhatók el. Az igényelhető támogatás összege: alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,5 millió Ft/új munkahely. Az alaptámogatáson kívül kiegészítő támogatásokra lehet pályázni (álláskereső foglalkoztatásához; megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonnyal rendelkező foglalkoztatásához; kedvezményezett járásban, településen megvalósuló beruházáshoz), így új munkahelyenként max. 2,7 millió Ft mértékű fajlagos támogatás igényelhető.

A Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít az érdeklődő pályázók számára.

A pályázati dokumentáció letölthető a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Békés Megyei Kormányhivatal honlapjáról egyaránt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!