Két tehetséges fiatal mutatkozott be


Megjelent: 2017 Augusztus 23. ( Szerda ) 13:37
Módosítva: 2017 Augusztus 23. ( Szerda ) 16:41
A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület irodalmi foglalkozási sorában augusztus 22-én két helyi tehetséges fiatal mutatkozott be.

Gellénné Körözsi Eszter magyartanárnő meghívására Pásztor Martin két novelláját és egy versét ismertette meg a publikummal. Az idén érettségizett fiatalember két éve foglalkozik irodalommal, érdeklődési területe mások mellett a világtörténelem, erről az első világháború éveiben játszódó egyik felolvasott novellája és Az út című másik írása is tanúskodik, amely azt a folyamatot tárja fel igen érzékletesen, hogyan válik egy szociálisan érzékeny emberből a társai kegyetlenkedése hatására kegyetlen diktátor.

A másik vendég Pusztai Gábor Máté fotográfus volt. A református gimnáziumban informatikai területen dolgozó fiatalember már letette a névjegyét a fotográfiában. A legnagyobb sikert a Harmadik menet című sportfotója jelentette, amely egy igen nagyszabású nemzetközi fotópályázat nagydíját nyerte el. Az ennek a díjból nyert pénzösszegből egy drónt vásárolt Gábor, amellyel az utóbbi időkben előszeretettel fotózza és filmezi madártávlatból, szokatlan szemszögből mások mellett Békés tájait. Ilyen filmjeiből és képösszeállításából többet is bemutatott a fiatal alkotó, nagy sikert aratva a népes publikum között.

Az Irodalom és határterületei című előadássorozat szeptember 26-án 17 órától folytatódik a a Hőzső utca 4. szám alatti Civil Szervetek Házában.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!